#közgyűlés

Nagykanizsa fideszes polgármestere szerint ő nyitott a megegyezésre az alpolgármesteri posztokról, az ellenzéki szövetségnél viszont négy hónap után…

Az ülésen elsőként az elhunyt tagokról emlékeztek meg, majd a résztvevők egyebek mellett beszámolót hallhattak a tavalyi év eseményeiről is. Ebből…

A decemberi soros üléshez hasonlóan a múlt heti közgyűlésen is Bizzer Andrást javasolta alpolgármesternek Balogh László. Bár a közgyűlési vitában…

A rendezvényen megjelentek nemcsak beszámolót hallhattak a tavalyi évről, hanem az aktualitásokkal szóló szakmai előadást is. A közgyűlésen…

Mintegy hatórás tanácskozást hozott a csütörtöki közgyűlés. Az ÉVE-frakció a kerékpáros edzőcsarnok és a kulturális szolgáltatások fejlesztésének…

19 napirendi pontról tárgyal ma nyílt, 4-ről pedig zárt ülésen a közgyűlés. A decemberi, mondhatni maratoni – mintegy ötórás – üléshez hasonlóan…

Aktív évet zárt a Határőr- és Rendőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Szervezete. A mai közgyűlésen kiderült: a csoport minden tavalyi rendezvényét nagy…

Mint azt korábban lapunk is megírta, közgyűlési döntés értelmében december 7-től január 3-ig ingyenesen lehetett használni a fizetős parkolóhelyeket…

Az Éljen VárosuNk! képviselői tiszta képet szeretnének kapni az elmúlt 5 évről (Fotó: Jancsi László) Napirend utáni felszólalásában tájékoztatta a…

„A múlt csütörtöki „elodázó” közgyűléssel nem pusztán egy beruházás került veszélybe: Nagykanizsa eleshet mindazoktól a lehetőségektől, amelyeket…

Megvalósíthatósági tanulmányhoz és pontos üzleti tervhez kötötte a velodrom támogatását a közgyűlés. A többségben lévő ÉVE frakció a tegnapi soros…

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlését 2019. december 12-én (csütörtök) 18.00 órára közmeghallgatás céljából összehívom. Az ülés helye:…

A hosszú kések éjszakája Nagykanizsán – így jellemezte a csütörtöki közgyűlést Bizzer András, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője, önkormányzati képviselő…

A többségbe került Éljen VárosuNk! Egyesület erődemonstrációjaként jellemezte a tegnapi közgyűlést Balogh László polgármester. A hatórás tanácskozás…

Kényszerpályára állította a közgyűlést a polgármester – ezt dr. Fodor Csaba mondta az ülést követő sajtótájékoztatón. Az Éljen VárosuNk! Egyesület…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.