#kereskedelem

Vádat emelt az ügyészség a Balaton déli partján feltehetően éveken át kábítószert terjesztő bűnmegelőzési egyesület tagjai és bűntársai ellen -…

Vasárnap újra lesz hetivásár és bolhapiac. A vásárcsarnok élelmiszerpiacán a 65. életévüket betöltött személyekre vonatkozó látogatási idősáv is…

Világszínvonalon állnak a magyar értékesítők a köszönés tekintetében – derült ki a 4,9 millió jelentést vizsgáló Smiling Report idei jelentéséből. A…

A használtautó-kereskedők csaknem kétharmada szembesül azzal, hogy bevételei legalább 75 százalékkal esnek vissza a koronavírus-járvány miatt -…

Kis vegyeskereskedések árucikkeit, házi sajtokat, különböző hústermékeket, zöldséget, gyümölcsöt, de igény esetén még az „ápdét” kakaós csigát is…

A kiszállítás az otthonmaradás megkönnyítése mellett a bevételkiesés mérséklését és a munkahelyek megtartását is egyaránt szolgálja. Az éttermek…

Rövidebb ideig tartanak nyitva a Spar és Interspar áruházak - az üzletlánc a veszélyhelyzet és a megváltozott vásárlói szokások miatt módosította a…

A Spar mennyiségi korlátozásokat vezet be Magyarországon - tette közzé az üzletlánc honlapján.     Mint írják, a társaság a…

Fordulat állt be karácsonykor az internetes kereskedelemben, az emberek a tárgyak helyett már sokkal inkább élményeket-szolgáltatásokat vásároltak…

Minden eddigi rekordot megdöntött az év végi forgalom az üzletekben, a teljes kiskereskedelmi forgalom túllépheti az 1200 milliárd forintot és ebből…

Leállította a Tesco a karácsonyi üdvözlőlapok kínai gyártását, miután egy vasárnapi sajtóbeszámoló szerint a kártyákat a gyártó egy sanghaji…

Az üzletek december 24-én általában délig, illetve 14 óráig várják a vásárlókat, december 31-én viszont akár 18-ig is nyitva tartanak - közölték az…

Mintegy 3500 tonna fogyhat az idén az egyik legnépszerűbb szezonális termékből, a szaloncukorból, a forgalom értéke pedig 6,5 milliárd forint lehet,…

Erős karácsonyi forgalomra számítanak az áruházláncok, a kiskereskedelem átlagos növekedési ütemét továbbra is meghaladja az iparcikkek forgalmának…

Bőséges az ünnepi halkínálat, mivel az időjárás kedvezett a tenyésztésnek, a fogyasztói árak tavalyhoz képest változatlanok - közölte a Magyar…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.