#gazdaság

Akcióterv készült a vaddisznóállomány ritkítására. Fontos határidők és feladatok kapcsolódnak hozzá, amelyek minden vadászra jogosultat érintenek.…

A magyarországi ingatlanok tulajdonosainak 84 százaléka véli úgy, hogy otthona energiahatékonysági szempontból felújításra szorul - derül ki a…

Február 1-jétől a minimálbér bruttó értéke 167 400 forintra, a garantált bérminimum bruttó értéke pedig 219 ezer forintra emelkedik, ami csaknem 4…

A magyar használtautó-piacon az átlagárak 2020. januártól decemberig 25 százalékkal, 2,48 millió forintról 3,11 millió forintra emelkedtek - közölte…

Csaknem 1,7 millió tavalyi matrica helyett nem vettek még ideit az autópálya-használók, noha a 2020-as jogosultságok jövő héttől már nem érvényesek…

Korábban sosem látott összértékű vasúti fejlesztések fejeződnek be az idén Magyarországon, az év végéig mintegy 700 milliárd forintnyi beruházás…

Több mint 66 millió forintos beruházással 472 panelből álló napelemparkot építtet Szombathelyen a Jávor utcai telephelyén a Metál Hungária Zrt. –…

A vírus nem mindennapi helyzetet teremtett, nyáron újraindulhat a turizmus a remények szerint - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség…

Idegenanyag lehetséges jelenléte miatt gyerekeknek szánt Milupa müzlit és zabkását hívott vissza a forgalmazó, a Müller üzletlánc - közölte a…

Ausztriában fél évvel meghosszabbítják a koronavírus-járvány miatt folyósított gazdasági válságtámogatásokat - jelentette be Werner Kogler…

A használt autót külföldről vásárló magyarok továbbra is a német modelleket választják a leggyakrabban, a húsz legnépszerűbb autóból tizenöt német…

Átszervezi tevékenységét a Savencia Fromage & Dairy Hungary Zrt. - a korábbi Pannontej -, amely bezárja zalaegerszegi sajtüzemét, illetve tovább…

A kormány január végén tárgyalja az egyes fejlesztési zónák stratégiáit, amelyek arra a gondolatra épülnek, hogy miként lehet egy-egy régiónak az…

A Bonduelle elővigyázatosságból visszahívja az általa készített üveges, 580 milliliteres kiszerelésben árusított céklát a forgalomból - olvasható a…

Tavaly a harmadik negyedévben éves összevetésben stagnálás és árcsökkenés jellemezte a lakáspiacot - közölte az az ingatlan.com az MTI-vel.  …

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.