#egészségügy

A megbetegedési mutató átlépte a járványküszöböt, a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján az országban január 15-21. között az…

Véradás, elsősegélynyújtás, szociális munka – a Magyar Vöröskereszt önkéntes programjai, melyeket uniós támogatással indítottak. Most a fiatalokra…

Szeberin Zoltán érsebész szerint bár védekezni nem lehet a főütőér-tágulat ellen, hasi ultrahanggal szinte biztosan megállapítható, és a beteg már a…

Még mindig nem késő kérni az influenza elleni védőoltást - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára az…

A büntető törvénykönyv (Btk.) módosítása nagy lépést jelent az illegális gyógyszerkereskedők elleni harcban - közölte Dr. Ilku Lívia, a HENT (…

Az év praxisa a Kárpát-medencében elnevezéssel az idén is pályázatot hirdetett a magyarországi, illetve a határon túli magyar háziorvosok, illetve…

Már tavasszal elindulnak az orvosi rendelőket és a fogászati alapellátást érintő beruházások. Három fontos eleme van a fejlesztéseknek: a Nagyrác…

A betegellátás minőségét javító fejlesztésekre a keszthelyi kórház több mint 195 millió, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház pedig 186…

Az országban 21 mentőállomás építésének az előkészítésére hagyott jóvá 266 millió forintot a kormány egy nemrég megjelent határozatában - számolt be…

Ízületi betegségeket, hajhullást, várandósoknál pedig akár koraszülést is okozhat a fogínysorvadás, amelyet alapos fogmosással meg lehet előzni -…

A bőrgyógyász szerint azért ez a legalkalmasabb időszak, mert ilyenkor kevésbé süt a nap, alacsonyabb az UV-sugárzás és a testet is ruha fedi. Az…

Öt év alá csökkent az Európai Unió és Magyarország lakosainak várható élettartama közötti különbség, de más pozitív mutatók és kedvező trendek is…

Csaknem 300 millió forint támogatásból egészségügyi és szociális intézményeket korszerűsítenek, illetve építenek Nagykanizsán a Terület- és…

A tavalyinál súlyosabb influenzajárványra kell számítani az idén Európában, ezért a szakemberek mindenkinek azt javasolják, hogy oltassa be magát -…

Más rizikócsoportok mellett az idei évtől ingyenesen kaphatnak influenza elleni védőoltást a pedagógusok is - jelentette be Szabó Enikő helyettes…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.