Érdekes emberek, érdekes történetek 127. - Hajthatatlanul tudok lelkesedni egy-egy célért
Szépligeti Ferencnek az élete a Csónakázó-tó - említette egy ismerősöm. Akkor két élete van, vagy talán több is – egészítettük ki az elhangzott véleményt. Miként a beszélgetésünkből kiderült, azon emberek sorába tartozik, akiknek egy nap nem 24 órából áll. A horgászat háza-tájáról eddig is rendszeres tájékoztatást kapott tőle a Médiaház, ennek ellenére beszélgetésünkből nem lehetett kihagyni a témát. Annál is inkább, mert a hétvégén vette át a Balaton-térségi Horgász Egyesületek Szövetsége által adományozott, „2025-ben az Év Horgászegyesületi Vezetője-díjat”.
Szépligeti Ferenc a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) halgazdálkodási koordinátora, egyben az október 3-án, a megalakulásának 80. születésnapját ünneplő Zrínyi Horgászegyesület elnöke. 12 éves korában lépett be a szervezet nagy közösségébe, attól kezdve végig kíséri életét a horgászat. Ezzel párhuzamosan súlyzós edzéssel is foglalkozott 24 éven keresztül, melyből 8 évig versenyzett erőemelőként. A sport ekkor nagyobb figyelmet kapott a horgászatnál, 2003-ban sikerült magyar bajnoki bronzérmet szereznie erőemelésben, 2006-ban pedig magyar bajnoki ezüstérmet fekvenyomásban.
Sorsfordító találkozás
Fiatal felnőtt koromban nagyon sokat jártam az egyesület fenékpusztai horgásztanyájára, és az ottani találkozásom Gombos Imrével, a Zala Megyei Horgász Szövetség elnökével, egyben a Zrínyi titkárával egy életre meghatározta a sorsomat, a jövőmet. Nagy formátumú embernek tartottam, és belőle inspirálódtam, bár akkor még nem volt bennem ez a közszolgai alázat, nem foglalkoztam a horgász-közélettel. A 2013-ban történt vezetőségváltás alkalmával engem kért fel az alelnöki pozíció beöltésére. Sajnos, a megválasztásom utáni napon Imre bácsi meghalt, és az új vezetőséggel gyorsan bele kellett tanulnunk az egyesület irányításába. Míg 2012-ben 352 tagja volt az egyesületnek, ma már 1400 fővel járulunk hozzá Nagykanizsa 4500 fős horgásztársadalmához, jegyzi meg nem kis büszkeséggel. 2016-ban elvégezte a horgászvíz-üzemeltetői képzést a Kaposvári Egyetemen, majd halőri és rendészeti vizsgát is tett, hogy hivatásos halőrként tudjon dolgozni. 2018-tól az egyesület elnöke.
A nagy kihívás
2021-ben történt a halgazdálkodó-váltás a Csónakázó-tónál, amikor budapesti székhellyel a Magyar Országos Horgász Szövetség megkezdte tevékenységét Nagykanizsán, és engem bíztak meg halgazdálkodási koordinátorként a tóval kapcsolatos szervezési és operatív feladatokkal. Alapszintű elméleti tudásom megvolt, de gyakorlati tapasztalatom nem. Ezt a tavon végzett feladatok során viszonylag hamar megszereztem, emellett erőteljesen foglalkoztam a horgász közélettel, illetve a horgászat szervezésével. Az utánpótlásneveléstől kezdődően mára már szakági országos bajnokságok lebonyolításával is foglalkozok. Számos gyerektábort tartottunk, számtalan iskolába hívtak bennünket előadást tartani, óvodák, iskolák jönnek ki hozzánk a Csónakázó-tóra. Ezzel egy időben nekiálltunk amatőr szakági horgászversenyeket szervezni a tavon. Idén volt hatodik éve, hogy Rada Zsolt versenyfelelős kollégámmal szervezzük a Csótó Carp Cup Pontyfogó Kupát, és negyedik éve Országos Bajnokság helyszíne is a tó, aminek a lebonyolítását a MOHOSZ minden alkalommal a társaságunkra bízza. Közösségünknek van egy erős balatoni kötődése is, egy kicsit a magunkénak érezzük azt is, mivel aktív közösségi élet folyik a fenékpusztai egyesületi horgásztanyán. 10 éven keresztül szerveztem ott pergető-szakágban egyesületi horgászversenyt. 2016-ban csatlakoztunk a Balaton-térségi Horgász Egyesületek Szövetségéhez, ahol Balogh Tibor elnök úr felkért az elnökségbe való munkára. A versenyszervező pozíciót láttam el a szövetségben, és 8 évig a ma már több mint 70 tagegyesületet magába foglaló szervezet versenyéletét szerveztem, koordináltam, több esetben a házigazdaként.
Ez volt a múlt, ez a jelen, de van jövőkép is
Szépligeti Ferenc a szorgalmát édesapjától örökölte. Mind a mai napig tud hajthatatlanul lelkesedni egy-egy célért. A napi 4-5 óra alvás elegendő számára. Két munkahelyen, a MÁV-nál és a Csónakázó-tónál dolgozik. Egy-egy napjába belefér a 14-15 óra munka, azonban, ahogy halad az életkorban, 48 évesen azt vette észre magán, hogy hiába az erőemelés időszakában megszerzett fizikális erő, ez már kezd fogyni. Így nyolcadik hónapja újra elkezdett foglalkozni a súlyzós edzéssel. A Csónakázó-tónál adódó rengeteg fizikai munka mellé még heti 6 edzést beiktat a nap különböző szakában. Van, amikor hajnali 4 órakor, de az is előfordul, hogy éjfél után. Így próbálja magát fitten tartani, hogy a feladatait teljesíteni tudja. Emellett nagy hangsúlyt fektet az egészséges táplálkozásra. A halgazdálkodási koordinátor mindenféle halat szeret, édesvízit és tengerit is. Saját fogása nincs, idő hiányában nagyon keveset horgászik, de sokat vásárol. Otthon minden második héten van náluk halétel. Az egészséges táplálkozás nem csak ebben merül ki, a lehetőség szerint próbálnak tudatosan táplálkozni, amiben a párja előbbre jár, mint ő, de jó ideje foglalkozik azzal, hogy amit elfogyasztanak, az legyen egészséges, hiszen, ha egészség nincs, akkor semmi sincs.
A nagykanizsai horgászsport nagyon jó úton halad a jelenben, ugyanígy kell folytatni a jövőben is, hangsúlyozza. Az országos szövetség részeként elég széles körűek a fejlesztési lehetőségek a Csónakázó-tó vonatkozásában, amit ugyanilyen ütemben szeretnének folytatni a jövőben. Az egyesületi elnök véleménye szerint a horgásztársadalom ereje egy kicsit szét van aprózódva Nagykanizsán. Bár témákban és a feladatok mentén sok esetben együtt dolgoznak, véleménye szerint mégis az lenne a kívánatos, ha az 5 egyesület helyett egy egységes, erős szervezet képviselné a horgászokat a városban. Nagy az igény az utánpótlásnevelésre, sorolja a feladatokat. Jelen korunkban, amikor a digitális eszközök egy kicsit beszippantották a gyerekeket, a legnagyobb és legszebb vállalkozás abból kiemelni, és a természetbe visszahozni őket. Azt gondolom, ez egy ambíciós, szép feladat és ezzel a jövőben lehet, és kívánok is foglalkozni – hangsúlyozta.
Fontos kérdés az otthon, a család
Ha közhelyeket akarok használni, akkor azt mondom, hogy minden leterhelt, vagy sikeres férfi mögött áll egy nő, vagy egy család. Ez nálunk sincsen máshogy, meséli. Két szép gyereket nevelünk a párommal, akire nagyon sok teher jut az otthoni teendőkből, és a gyerekek is elég apa-hiányosan élik meg a hétköznapokat. Ők így szocializálódtak, azt látták születésük óta, hogy apa dolgozik, korán elmegy, későn jön, de ennek ellenére nálunk a családi kötelék nagyon erős. Terhet jelent a családnak, de semmiképp sem hátrány az, hogy apa többet tevékenykedik a közösségi életben, mint a család életében.
Ahogy említettem, meghatározó momentum volt életemben a Gombos Imrével való találkozás, de ahogy haladtunk előre az időben, és jöttek a feladatok, nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam a munkámról. Ezek mindig átsegítettek a nehézségeken, és mindig előrehaladásra ösztönöztek. Amikor 2025-ben a Város Napján átvehettem a Nagykanizsa Város Címere kitüntetést Horváth Jácint polgármestertől, az szintén meghatározó pillanatként egy pozitív visszaigazolást jelentett számomra arról, hogy amit tetszek az fontos, eredményes és a lakosság, illetve a horgásztársadalom hasznára válik. A visszajelzés fontos minden ember életében, ha pozitív, ha negatív.
A halőr akkor végzi jól a munkáját, ha kiszámíthatatlan időben érkezik
Nagykanizsán 7 halőr teljesít szolgálatot. Simon Barnabás 8 órás főállású halőr mellett van 5 társadalmi megbízású halőr is, és mint halgazdálkodási koordinátor és hivatásos halőr, az egyesületi elnök megbízási szerződéssel végzi feladatait. Tulajdonképpen az összes szabadidejét a tó környezetében tölti. Gyakran jön hajnalban, és sokszor megfordulnak a tónál este és éjszaka is. Igazából a halőr akkor végzi jól a munkáját, ha kiszámíthatatlan időben érkezik, vallja. A prevencióra, a megelőzésre építenek. A horgásztársak sokan vannak jelen a vízparton azonos időben, és sokat látják a halőröket a vízparton tevékenykedni. Úgy gondolják, a szabálysértések lehetőségét meg kell előzni, és ez Nagykanizsán működik is. Elmondható, 2026-ban kettő feljelentéssel járó szabálysértés történt a Csónakázó tavon, ami egyrészt a halőrök munkájának az eredménye, másrészt a horgászokat is meg kell dicsérni, hiszen a rosszhiszemű, szándékos szabálysértések száma a nullához közelít. Aki kisétál a tóhoz, szembe ötlő, hogy mindig szép környezet fogadja az érkezéskor. A parton rend van, a fű le van kaszálva. Hogy szép legyen a Csó-tó környezete, arra is volt egy elképzelésük. A horgászrendben szerepel a szemetelés tiltása, de ez nem elég, mert régen is szerepelt, de nem működött. Amikor a jelenlegi halgazdálkodó szervezet megkezdte tevékenységét, a helyi egyesületek saját finanszírozásból a part-menti növényzetet, gazt visszavágták, ami után a halőri szolgálat egy olyan parkosított, folyamatosan nyírt területet hozott létre a tó teljes kerületében, ahol egy ottfelejtett papír zsebkendő is jól látszik. Ez mindenképpen visszatartó erőt jelent.
Hiszek abban, hogy a világ is változott, és az emberek hozzáállása is folyamatosan változik, Kanizsán ennek hatása jól látható. Talán a horgásztársak is értékelik azt a munkát, amit a rendszeres kaszálással, partgondozással elvégzünk. A 2025-ös évben sem volt, és az idei évben sem lesz szükség az év eleji, vagy év végi szemétszedési akcióra a Csónakázó-tó körül. A napokban befejezzük a tó teljes kerületén és az előtároló tavon az idei utolsó kaszálást, a hétvégén zajlik a Kanizsa Kupa, amit két további egyesületi verseny követ, majd az év záró rendezvényeként a Zrínyi Horgászegyesület 80. születésnapját ünnepeljük meg –zárta gondolatait az egyesület elnöke.
BAKONYI Erzsébet