Keresi fellépőit a Zenél a Város

facebook megosztás

Idén is számos dallam csendül fel Nagykanizsa különböző pontjain a Zene Világnapján. A Zenél a város programsorozat október 1-jén várja a közönséget, a szervezők pedig már most számítanak azoknak a zenészeknek, közösségeknek és intézményeknek a jelentkezésére, akik fellépőként csatlakoznának a kezdeményezéshez.

A Zenél a város programsorozat ötlete több évvel ezelőtt született meg. A zeneiskola akkor a megszokott koncerthelyszínek helyett játszóterekre, könyvesboltokba és más közösségi terekbe vitte el a muzsika örömét. A kezdeményezés azóta hagyománnyá vált, és évről évre egyre több szereplőt szólít meg. A cél most is az, hogy a zene minél több emberhez eljusson, és egy napra a város különböző pontjain is megszólaljon a zene világnapján.

Zenél a város

- Amióta a zeneiskola zeneiskola, amióta én tudom, csatlakozott ehhez a rendezvényhez, hiszen nekünk kötelességünk is, mivel zenével foglalkozunk. Az, hogy zenél a város, az már egy más dolog, hiszen 6 éve indítottuk útjára még a covid után. Gondoltunk egy nagyot, hogy szólítsuk meg azokat a nagykanizsai zenét szerető, művelő vagy éppen hallgató, kedvelő közönséget, civil lakosságot, kórusokat vagy együtteseket akár szólistákat, hogy csatlakozzanak hozzánk - árulta el Baráth Adrien, a FFZAMI igazgatója. 

A szervezők idén is számítanak iskolák, óvodák, civil közösségek, kórusok, zenekarok jelentkezésére is. A programok között ezúttal is lehetnek kisebb koncertek, hangszerbemutatók és rendhagyó zenei produkciók. Nem nagykoncertekben gondolkodnak, hanem rövid, 15-20 perces produkciókban, hogy minél több helyszínre eljuthassanak - mondta el Baráth Adrien.

- Várjuk a csatlakozni kívánó zenészeket, akár amatőr zenészeket, kisebb csapatokat. Nagyon jó kezdeményezés volt például a tavalyi évben egy lakáskoncert, ahova elmentem és egy nagyon jó hangulatú program volt. Utána egy vetélkedő is volt. Akár ilyenek is lehetnek. Legyen a zene ezen a napon, október elsején vagy az ahhoz kötődő pár napba mindenkié. Nekünk az egy nagyon fontos feladat, hogy egy zenész közösséget hozzunk létre - tudtuk meg Baráth Adrientől. 

A Zenél a város főprogramjait október 1-jén rendezik meg Nagykanizsán, de a kapcsolódó események már az azt megelőző napokban is várják az érdeklődőket. A programra már többen is jelentkeztek. A szervezők pedig arra biztatják a helyi zenészeket és közösségeket, hogy csatlakozzanak szeptember 10-dikéig, és legyenek részesei az idei programsorozatnak.

B.V.

(Fotók: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.