A sakklegenda Kanizsán
Nagykanizsára érkezett Polgár Judit. Minden idők legeredményesebb női sakkozója részt vett a Kanizsa Múzsája szobor avatásán, majd szerda délután 30 táblás szimultánt adott a kanizsaiak ellen a Medgyaszay Házban.
Az ünnepélyes eseményt Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész előadása nyitotta. Ezt követően Nádasi Tamás, a Tuxera-Aquaprofit NSK elnöke beszélgetett Polgár Judittal. A négyszeres sakkolimpiai bajnok a nagykanizsai klub első bajnoki címeiben fontos szerepet játszott, de néhány emlékezetes mérkőzéséről – köztük a Kaszparov elleni rivalizálásról – is szót ejtett a beszélgetésben.
- Inspiráló volt, hogy felfigyelt rám. Aztán adott egy interjút, ami később volt látható vagy hallható, hozzám is eljutott. Amikor megkérdezték, hogy mikor fogunk játszani és azt mondta, hogy valószínűleg soha és utána az első játszmánk hat évvel később kezdődött - mondta el Polgár Judit nemzetközi nagymester sakkozó.
A szimultánon összesen harmincan ülhettek asztalhoz Polgár Judit ellen, köztük a helyi sakk-klub számos fiatal tehetsége, Horváth Jácint polgármester, Berta Krisztián önkormányzati képviselő és Benke Dániel könyvtárigazgató.
- Nem tudom, hogy honnét vettem a bátorságot, de úgy gondoltam, ha már itt van a városunkban a leghíresebb sakkozó, akkor az én kis amatőr tudásomat szeretném próbára tenni. Nagy rajtam a nyomás, nem is tagadom, de nagyon örülök a lehetőségnek - árulta el Benke Dániel, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója.
Az eseményen Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter is kiállt Polgár Judit ellen. A politikus a sakk fontos szerepét hangsúlyozta stábunknak a jövő generációinak nevelését illetően.
- Nagyon érdeklődve követem a Sakkpalota programot, szerintem ez egy fantasztikus dolog, aminek a segítségével gyerekek már fiatal korban megismerhetik ezt a játékot. Azt gondolom, hogy ez egy olyanfajta tudást ad át a gyerekeknek, amely nagyon hasznos számukra - tudtuk meg Tanács Zoltántól.
Gábris Jácint önkormányzati képviselő és az OKISB elnöke szintén próbára tette a tudását a sakklegenda ellen.
- A mai napon mindenki nyertes volt. Sokan értékes tapasztalatokra tehettünk szert, miközben az élő legenda tudását és tehetségét csodálhattuk. Elégedett vagyok a végkifejlettel, egész sokáig sikerült tartani az állást, volt alkalmam támadni is, s végül egy trükkös sakk is összejött a kapott sakk-matt előtt - értékelt Gábris Jácint stábunknak.
A szimultán során mindig Polgár Judit volt az, aki reagált az ellenfelei egy-egy lépésre. A harminc táblás mérkőzéssorozat végül csaknem két órán át tartott a Medgyaszay Házban. A programról bővebb összeállítással jelentkezünk egy későbbi műsorunkban.
Kálovics Tibor
(Fotók: Kanizsa Médiaház)