Reagált a kivitelező – azbeszt a parkolóban (frissítve!)

facebook megosztás

Eljuttatta szerkesztőségünkhöz álláspontját a Mermaid Kft., amely a Széchenyi téren lévő parkoló kivitelezését valósította meg. Mint írják, az azbeszttartalmú kőzúzalék nem az építési munkálatok során került a parkolóba. Közben megérkezett a kalcium-kloridos fedőanyag, melyet várhatóan jövő héten terítenek el a területen.

Múlt héten számoltunk be arról, hogy azbeszttartalmú anyagot mutattak ki a Széchenyi téren található parkoló kőzúzalékában. A városvezetés a vizsgálati eredmények kézhezvétele után azonnal lezáratta a parkolót a forgalom elől. A belvárosrekonstrukcióhoz kapcsolódva 2021. végén kezdődött el a tér felújítása, melynek a Mermaid Kft. volt a kivitelezője. Mező Gábor ügyvezető levelet jutatott el szerkesztőségünkhöz, amelyben kiemelte: A Mermaid Kft. továbbra is fenntartja azon nyilatkozatát, amely szerint 2020. január 1-ét követően osztrák bányákból nem szállított követ sem nagykanizsai sem más építkezésekhez. A Széchenyi téri parkoló garanciális felülvizsgálata után a gyeprács vetemedésének javítására, a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. dolomittal történő visszatöltésről rendelkezett. „A visszatöltésre felhasznált anyagot a helyszíni bejáráson történt egyeztetés szerint a megrendelő érdekében eljárva a Netta Pannónia Kft. biztosította oly módon, hogy a Netta Pannónia Kft. szállította a helyszínre konténerben a felhasznált kőzúzalékot, ami a helyszínen beépítésre került „– áll Mező Gábor ügyvezető nyilatkozatában.

A több mint egy hete lezárt parkoló kalcium-kloridos fedéséhez megérkezett a szükséges anyag. Az elterítést az esős időjárás miatt várhatóan a jövő héten végzik el.

K.V.A.


Eljuttatta szerkesztőségünkhöz álláspontját a Mermaid Kft., amely a Széchenyi téren lévő parkoló kivitelezését valósította meg. Mint írják, az azbeszttartalmú kőzúzalék nem az építési munkálatok során került a parkolóba. Mező Gábor ügyvezető levelét az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:

„A Mermaid Kft. továbbra is fenntartja azon nyilatkozatát, amely szerint 2020. január 1-ét követően osztrák bányákból nem szállított követ sem nagykanizsai sem más építkezésekhez. 

A Széchényi téri parkoló megépítése során kizárólag magyar bányákból származó kő került beépítésre, társaságunk Ausztriából nem vásárolt követ.

A Széchényi téri parkoló garanciális felülvizsgálata során megállapításra került, hogy a terv szerint kivitelezett parkoló részét képező beépített gyeprács és az azt kitöltő terv szerint beépített kőzúzalék nem képes az autók által keltett hőterhelést elvezetni és ezáltal a gyeprács vetemedik.

A probléma javítására, földdel történő visszatöltést vagy térkővel történő lefedést javasoltunk, amelyet a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. nem fogadott el és dolomittal történő visszatöltésről rendelkezett. A visszatöltésre felhasznált anyagot a helyszíni bejáráson történt egyeztetés szerint a megrendelő érdekében eljárva a Netta Pannónia Kft. biztosította részünkre oly módon, hogy a Netta Pannónia Kft. szállította a helyszínre konténerben a felhasznált kőzúzalékot, ami a helyszínen beépítésre került” – áll Mező Gábor ügyvezető nyilatkozatában.

Mint arról korábban beszámoltunk, azbeszttartalmú anyagot mutattak ki a Széchenyi téren található parkoló kőzúzalékában. A parkolót ennek következtében lezárták a forgalom elől, a területen pedig hamarosan kalcium-kloridos zárást végeznek.

K.V.A.

(Fotó: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.