Megtelt élettel a futballpálya Sormáson
Falunapot tartottak szombaton Sormáson. A település ünnepén a jó hangulatról fellépők, különböző bemutatók, főzőverseny és számos gyermekprogram is gondoskodott.
A dél-zalai településen hagyomány, hogy minden év júliusában falunapot rendeznek. Az idei eseményen már a nyitáskor sok helyi lakos, valamint a környező településekről érkező vendég gyülekezett a futballpályán. A délután folyamán változatos programok várták az érdeklődőket: a legkisebbek nagy örömére ugrálóvár és hordóvonat is helyet kapott a kínálatban. A szervezők idén is arra törekedtek, hogy minden korosztály számára tartalmas kikapcsolódást biztosítsanak. A falunap megvalósítása ezúttal is a helyi közösség összefogásának és önkéntes munkájának köszönhető, amely ismét bizonyította a település összetartó erejét.
- Szerencsére a településen nagyon sok olyan lakó van, aki ezt felelősségének és kötelességének is érzi. Ilyenkor az önkormányzat mindig saját főzőcsapattal is indul, amelyből megvendégeljük a megjelenteket. De tartunk egy segítők vacsoráját is, amikor egy évben egyszer azok, akik munkájukkal vagy anyagiakkal támogatták a települést, azokat megvendégeljük. Ezen 60-70 ember részt szokott venni, ez azt jelenti, hogy ennyien vannak, azok, akik a programok szervezésében is segítenek - mondta el Neubauer Tibor, Sormás polgármestere.
A főzőversenyen idén nyolc csapat vett részt. A Vörös Október Szeszipari Vállalat nevű társaság vaddisznópörkölttel készült a zsűrinek és a kilátogatóknak. A csapat tagjai évek óta közösen vesznek részt a hasonló eseményeken, fakanalat azonban először ragadtak így együtt.
- Ez egy rendkívül összeszokott baráti társaság, immáron 5-6 éve együtt nyomjuk az ipart – ha lehet így mondani –, együtt szolgálunk, együtt iszunk – árulta el Bujtor Marcell.
A csapattagok egy családi recept alapján készítették el az ételüket.
- Az igazi ízét a házi daráltpaprika adja meg, szigorúan sóval tartósítva. Meg egy pár sör a biztonság kedvéért. Édesapám mindig azt mondta, hogy a főzéshez zene kell meg egy ital - tudtuk meg Farkas Pétertől.
A programot Gredics Péter hatástalanított fegyverekből és katonai relikviákból álló gyűjteményének bemutatója is színesítette. A helyi gyűjtő minden évben részt vesz a falunapon. A célja az volt, hogy a kilátogató fiatalokkal is megismertesse azokat az eszközöket, amelyek az előző generációkban hozzátartoztak a katonák hétköznapjaihoz. A bemutatott gyűjteményben családi ereklyék is helyet kaptak.
- Itt van egy szurony, nagyapám 2012-ben hunyt el és ez az ő műhelyében volt, nem adta oda. Utólag sikerült hozzájutni, lerozsdamarózni, egy szép állapotban megvan. Valószínűleg a dédipapáé volt, ma már nem tudom tőle megkérdezni, de ez családi kötődésű mindenképpen - mondta el Gredics Péter gyűjtő.
A színpadon egymást váltották a fellépők. Forgatásunk idején előbb a Kanizsa és a Pántlika Táncegyüttes, majd a Sormási Dalárda, végül pedig a Hot Funk Soul zenekar szolgáltatta a műsort a népes közönségnek.
K.T.
(Fotók: Kanizsa Médiaház)