Meghatározó játékosok mellett az asszisztensedző is távozott az FC Nagykanizsától
A klub Facebook-oldalán közölte az eddigi távozók névsorát az FC Nagykanizsa. Az NB II-be feljutott gárdából több, az előző idényben meghatározónak számító játékos mellett Nagy Krisztián asszisztensedző is elhagyja a csapatot.
Az már korábban hivatalos volt, hogy Gabala Krisztián vezetőedző mellett a Szegedre igazoló Vékony Viktor valamint a Dorogra távozó Nemes Milán sem Nagykanizsán folytatja a pályafutását, ám a klub közleménye szerint hét másik játékos sem a dél-zalaiaknál folytatja pályafutását.
A távozók közül a legtöbb időt János Norbert töltötte a piros-kékeknél. A székely csatár még 2022. telén érkezett a csapathoz, ahol az elmúlt négy és fél évben meghatározó játékosnak számított. A támadó - aki többször a csapatkapitányi karszalagot is viselhette - több, mint 130 tétmérkőzésen segítette a kanizsai csapatot, összesen 61 gólt szerzett, a legutóbbi idényben a bajnokságban hét, a Magyar Kupában három gólt jegyzett.
A 2018/19-es idény után tért vissza a csapathoz Vajda Roland, aki alapembernek számított Gabala Krisztiánnál. A játékos 22 bajnokin hat gólt szerzett, eldöntötte a PMFC, a Siófok, a Szekszárd és a Majos elleni találkozókat is. A csapat egyik legjobb formában lévő tagjaként áprilisban megsérült a Dunaújváros ellen, és hosszú kihagyásra kényszerül, ám sérülten is valamennyi meccsen ott volt a csapattal.
Másfél idény után hagyja el a kanizsai csapatot Medgyesi Márk. A 25 éves középpályás, aki NB II-es rutinnal is rendelkezik, kanizsai pályafutása során összesen 36 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, ezeken háromszor volt eredményes. Cigándon ő adta a gólpasszt Varga Dominiknek, annál a találatnál, amellyel biztossá vált a kanizsai feljutás.
Nagy Mihály Krisztián a 2024/25-ös idény második felében már futballozott Nagykanizsán, majd Gyirmótra igazolt, ahonnét a télen tért vissza Dél-Zalába. A támadó 12 bajnokin és két osztályozón lépett pályára az előző félébben, a bajnokságban nyolc góllal segítette a kanizsaiak menetelését (közte egy mesterhármassal és egy mesternégyessel), valamint a Cigánd elleni párharc mindkét meccsén bevette a kaput. A csatár testvére Nagy Erik szezon közben érkezett a csapathoz. A rutinos középpályás az idényben többször is sérüléssel küzdött, öt bajnokin és két kupameccsen segítette a csapatot.
Szintén nem tagja már a kanizsai keretnek Dragóner Filip, aki egy szezont töltött a gárdában. A támadó remekül kezdte az idényt, hiszen gólt lőtt a Kaposvárnak, duplázott a Majos ellen és bevette a Szekszárd kapuját is. A csapat egyik legeredményesebb játékosaként 25 tétmeccsen 7 gólt szerezve köszönhet el Nagykanizsától.
A fiatal hátvéd Almássy Levente a téli átigazolási idényben jött Kanizsára, a ferencvárosi nevelésű játékos összesen hat meccsen lépett pályára a bajnokcsapatban.
A szakmai stábban szintén változás történt: Gabala Krisztián mellett az asszisztensedző Nagy Krisztián is távozott a csapattól. A fiatal szakember a 2025/26-os idény előtt érkezett városunkba és segítette bajnoki címhez a kanizsaikat.
Információink szerint a nagykanizsai klub néhány napon belül hivatalosan is bejelenti az eddig leigazolt játékosok névsorát.
KÁLOVICS Tibor
Fotók: Szalai Szilveszer - Kanizsa Médiaház - archív