Közösségi élmény lehet a világbajnoki döntő

facebook megosztás

Az Erzsébet téren felállított óriás kivetítőn is követhetik a nagykanizsaiak a Spanyolország-Argentína világbajnoki döntőt vasárnap 21 órától. A meccsnézőket számos vendéglátóegység is várja majd a találkozó alatt a téren.

Legutóbb júniusban a Kanizsa Arénában volt közös meccsnézés városunkban, amikor a Cigánd-Nagykanizsa osztályozó-visszavágót lehetett megtekinteni. A város főterén pedig a 2016-os magyar-belga Eb-nyolcaddöntőt nézhették közösen a kanizsaiak. Az önkormányzat a vb-döntővel kapcsolatos nagy érdeklődés miatt hirdette meg a programot. Horváth Jácint, Nagykanizsa polgármestere elmondta, már a sportesemény kezdetén kaptak kérdéseket azzal kapcsolatban, hogy lesznek-e kivetítőn közvetítve a mérkőzések.

meccsnézés

- Remélhetőleg jó idő lesz és jó idő esetén meg tudjuk oldani, hogy a világbajnoki döntőt itt az Erzsébet téren egy kivetítő segítségével közvetíteni fogjuk. Mindenféle külön dolgot, ami ehhez szükséges, biztosítunk hozzá, lesz étel-ital vásárlási lehetőség, kürtöskalács, popcorn, különböző italok. Nyilvánvalóan a környékbeli helyeken is gondolom, hogy lehet majd nézni a vb-döntőt, tehát az egész Erzsébet tér vendéglátóhelyekkel egy közösségi térré alakulhat vasárnap este - fogalmazott Horváth Jácint.

A programra több száz érdeklődőt várnak a főtérre. A technikáért Radics Róbert lesz a felelős, aki már számos kertmozit szervezett Nagykanizsára és környékére, többek között az augusztus 20-i ünnepségekre is. A kivetítő paraméterei megegyeznek a korábbi eseményeken használttal, így a kanizsaiak különleges minőségben élvezhetik majd a vb-döntőt.

- 12,5x6,5 méteres lesz a kivetítő, ez egy légvászon lesz, egy mozgó mozivászon. Ezt egy 8500-as projektorral fogjuk meglőni – árulta el Radics Róbert vállalkozó.

Radics Róbert hozzátette, úgy készülnek, hogy lesz közös meccsnézés, kedvezőtlen időjárás esetén azonban nem tudják megtartani a programot. 

K.T.

(Fotó: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.