Egyszerre nem megy – fűnyírás Kanizsán

facebook megosztás

A fűnyírási szezon csúcsidőszakában vagyunk. A Netta-Pannonia munkatársai folyamatosan dolgoznak a közterületeken, mégis sok a panasz, hogy térdig ér a fű. Ám mint azt a cég közterület-gondozási vezetője elmondta: egyszerre nem tudnak minden helyen jelen lenni, a létszámuk és a területek besorolása miatt sem.

Keddi forgatásunk idején a Platán soron dolgoztak a Netta-Pannonia Kft. munkatársai. Beleértünk a kaszálási szezon fő etapjába, évről-évre ebben az időszakban lényegesen intenzívebb a fű növekedése – mondta el elöljáróban Csendes Tamás közterület-gondozási vezető. A klímaváltozás mellett a jelenlegi csapadékos, de meleg időjárással magyarázható elsősorban a gyors fűnövekedés. A szakemberek folyamatosan dolgoznak, ám vannak meghatározott területi elosztások.

Netta-Pannonia

- Alapvetően kezelünk egy belvárosi területet, azt egy évben, egy szezonban 10 alkalommal kaszáljuk, és van egy kvázi perifériás terület, egy külterület, amit egy szezonban hét alkalommal kaszálunk. Ez azt jelenti, hogy egy-egy területet négy hetente tudunk újra lekaszálni. Amint említettem, ez egy alap szezonban elégséges, megfelelő, ebben az időszakban kevés, de ettől függetlenül a munka folyamatos. Ez nem gazdasági, ez nem politikai kérdés, egyszerűen a környezettel függ össze - árulta el Csendes Tamás. 

Minden területen vannak olyan lakók, akik figyelik a kaszálás rendszerességét, és helyenként hangot is adnak véleményüknek. A közösségi oldalakon több csoportban is felmerültek a játszóterek környéki állapotok, de természetesen a lakóházak környezetében is vannak problémák.

- Sok eső esett, most nagyon megnőtt a fű. Hát már ideje lenne, hogy le legyen nyírva, az biztos - tudtuk meg Horváth Lajosnétól. 

Csendes Tamás tájékoztatása szerint a közterületek fenntartásán dolgozó csapat 28 munkatársból áll. Közülük öten gépeket kezelnek, további öten az egynyári növények és a sövények ápolásáért felelnek, míg a fennmaradó 18 dolgozó a város területén a kézi kaszálási feladatokat látja el.

V.A.

(Fotók: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.