Döntött a választási bizottság - Nem sértett kampányt Cserenyés Újudvaron - frissítve

facebook megosztás

Egyetlen napirendi pontot tárgyalt legutóbbi ülésén a Zala Vármegyei 03-as számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság. A grémiumnak azért kellett összeülnie, mert a TISZA PÁRT feljelentette Cseresnyés Pétert, mondván az újudvari játszótér átadásán kampányt sértett, amikor gyermekek körében avatta fel a közösségi teret.

A testület bővült a legutóbbi ülése óta, Bíró Gábor a Mi Hazánk Mozgalom megbízott tagja azonban az eskütétel után nem vett részt az ülésen. Az egyetlen napirendi pontot körülbelül 20 percen keresztül tárgyalták a tagok, végül nem adtak helyt a kifogásnak. Az indoklás szerint az újudvari esemény nem számított kampányrendezvénynek, mert Cseresnyés az eseményen mint képviselő vett részt Jakab Sándor polgármester meghívására. A választási bizottság tagjai 4 igen és 1 nem szavazattal hoztak döntést a kérdésben, nemmel Szőllősi Edit, a testület tiszás tagja szavazott.

- Elsősorban azt kellett vizsgálnia a választási bizottságnak, hogy egyáltalán ez kampányrendezvény volt-e, mert ugye a jogkövetkezményeket ehhez kell igazítani. A mi álláspontunk az volt, hogy ez nem minősíthető kampányeseménynek. Ebből fakadóan a gyerekek felhasználása sem jöhet szóba, ugyanis ezen az eseményen Cseresnyés úr, mint regnáló képviselő volt jelen – mondta el Baumgartner Imre, a Zala Vármegyei 03-as számú OEVB elnöke. 

Az OEVB március 30-i döntését, amely szerint Cseresnyés kampányt sértett Orbán Viktor kanizsai látogatásán fellebbezés után csütörtökön tárgyalta  a Nemzeti Választási Bizottság, amely megváltoztatta a zalai testület döntését, így a politikusnak nem kell a 300 000 forintos bírságot megfizetnie.

K.T.

politika

Feljelentette a TISZA Párt Cseresnyés Pétert a Zala Vármegyei 03-as számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottságnál. A kifogás szerint a térség regnáló önkormányzati képviselője és a kormánypárt jelöltje az újudvari játszótér átadásán kampányt sértett, amikor gyermekek körében avatta fel közösségi teret. A testület mai ülésén tárgyalta az ügyet, amelyben nem adtak helyt a kifogásnak, mivel az esemény nem számított kampányrendezvénynek, mert Cseresnyés az eseményen mint képviselő vett részt Jakab Sándor polgármester meghívására. 

A választási bizottság tagjai 4 igen és 1 nem szavazattal hoztak döntést a kérdésben, nemmel Szőllősi Edit, a testület tiszás tagja szavazott. Az OEVB március 30-i döntését, amely szerint Cseresnyés kampányt sértett Orbán Viktor kanizsai látogatásán fellebbezés után ma tárgyalta a Nemzeti Választási Bizottság, amely megváltoztatta a zalai testület döntését, így a politikusnak nem kell 300 000 forintos bírságot fizetnie. 

KÁLOVICS Tibor 

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.