Téli játszótérré alakult a Csónakázó-tó környéke a hétvégén

facebook megosztás

Sokan használták ki a hótakarót a hétvégén a Csónakázó-tónál. A kilátó alatti dombon gyerekek és felnőttek együtt élvezték a csúszkálást, legtöbben szánkóval, azonban volt, aki traktorgumi belsővel.

Napra pontosan egy hete kezdődött az intenzív havazás térségünkben, mára pedig mintegy 30 centiméteres hótakaró borítja be Nagykanizsát és környékét. Az extrém hidegnek köszönhetően a Csónakázó-tavon jégréteg is képződött, a szakemberek azonban óvva intették a kirándulókat a jégre lépéstől. Stábunk szombaton járt a tónál, ahol a jeget szerencsére nem, de a havat annál többen élvezték.

- Végre van akkora hó, hogy lehetett szánkózni a gyerekeknek, nekik ez az első igazi nagy havuk, és imádják a szánkózást, a padláson találtunk szánkót, úgyhogy hajrá - árulta el Czompó Balázs. 

- Én örülök a hónak, mert még nem láttam ekkora havat – tudtuk meg Czompó Doriántól. 

Nem csak a legkisebbek, de a középiskolás korosztály is nagyon örült az igazi téli időjárásnak, hiszen utoljára talán alsó tagozatos korukban láttak ennyi havat.

- Kilenc évesen voltam, amikor először lecsúsztunk, volt ilyen, és azóta már nem volt. Akkor voltam kilenc éves - mondta el Simon Hanna. 

A Simon testvérpár Kiskanizsáról érkezett csúszkálni, egy igazi különleges eszközt is hoztak magukkal.

- Ezt úgy hívják, hogy belső traktorgumi, ezt nagyon nehezen tudtam beszerezni, és akkor gondoltam, hogy ezzel jó lehet lecsúszni, és bejött, igen. Csak néha beleborulunk oda a bokorba, de túléljük – árulta el Simon Marci. 

A hófehér táj szerelmesei már csak néhány napig örülhetnek, a hét második felében ugyanis felmelegedést jósolnak a meteorológusok.

H-SZ.F.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.