Közösség, szórakozás és összefogás – városi diákbál Nagykanizsán
Városi diákbált szervez Nagykanizsa Önkormányzata és a Városi Diákönkormányzat január 23-án a Kanizsa Arénában. Az est során a középiskolás fiatalokat többek között a Brass Bananas koncertje, dj, valamint bálkirály és bálkirálynő választás is várja majd.
Szeptemberben nagy sikerrel indult a tanév a városi diákönkormányzat évnyitó bulijával, amely minden várakozást felülmúlt. A rendezvényre közel 600 diák érkezett, ami már önmagában is bizonyítja, hogy a fiatalok nyitottak az igényesen megszervezett, közösségi eseményekre. Ez a pozitív visszajelzés adta az alapját annak az ötletnek is, hogy megszülessen a városi diákbál gondolata.
- Jelenleg 14-en dolgozunk azon, hogy ez a bál megvalósuljon, plusz az önkormányzat munkatársai. Jelenleg nagyon sok szervezési feladat van, amit biztosítani kell ahhoz, hogy a rendezvény tulajdonképpen baj nélkül lemenjen. Szerintem ebben benne van mindenki, és azon dolgozik, hogy ez meg tudjon valósulni. Most jöttünk rá arra, hogy nagyon sok szervezési feladat van, mint tulajdonképpen a díszlettervezéstől elkezdve a programösszeállításig, a promóciózás, szóval nagyon sok ilyen picike apró munka van. De azt gondolom, hogy mindenki pozitívan beleáll a dologba, és mindenki támogatja – mondta el Herczeg Valter, Nagykanizsa diákpolgármestere.
A kapunyitás várhatóan fél hétkor lesz, maga a rendezvény pedig hét órakor kezdődik. A nyitást a Brass Bananass zenekar biztosítja, majd Horváth Jácint polgármester, és Herczeg Valter köszönti a diákokat. Az est további részében számos kísérőprogram is várja a résztvevőket. A szórakozás mellett a diákbál jótékonysági célt is szolgál. Ahogy az előző évben sokan mások, ők is Szabó Ádi gyógyulását igyekeznek támogatni.
- Alapvetően úgy gondoltuk a rendezvény legelején, hogy legyen egy fizetős rendezvény. Aztán később tovább gondoltuk, hogy mi lenne akkor, ha ingyenes lenne a rendezvény, de egy tiszteletbeli jegyárat kérnénk a diákoktól. És akkor ez az ötlet jött, hogy az Együtt Ádiért Alapítványt támogassuk meg a rendezvényből befolyt összeggel. Azt gondolom, hogy ez a 2000 forint a diákoknak nem sok, viszont egy nagyon szép gesztus az, hogy tulajdonképpen Ádinak a gyógyulása érdekében egy jót szórakozzanak a fiatalok, és ezt a pénzt, ami majd az est folyamán összegyűlik, azt oda tudjuk nekik adni – tudtuk meg Herczeg Valtertől.
A diákönkormányzat ötletei alapján 2026-ra már most több nagyszabású terv is körvonalazódik: szerepel a programok között egy városi ballagás, a Vasember Kupa újjáélesztése, valamint a tanévzáró buli megszervezése is.
H-SZ.F.
(Kép: Kanizsa Médiaház)