A Krisztus-hívők egységéért
Január 19-én kezdődik az ökumenikus imahét Nagykanizsán. A Krisztus-hívők több mint száz éve Paul Watson javaslatára a különböző felekezetek templomaiban ünnepelnek évről évre, ezzel erősítve egységüket.
Az Örmény Apostoli Egyház aktívan erősíti ökumenikus kapcsolatait: párbeszédet folytat a katolikus, ortodox és protestáns felekezetekkel, miközben megőrzi saját hagyományait. Nemzetközi egyházi együttműködései és a Vatikánnal ápolt kapcsolatai is a keresztény egység iránti elkötelezettségét mutatják. Nagykanizsán néhány éve azt határoztuk el, hogy nem imanyolcadot tartunk, tehát nem vasárnaptól vasárnapig, hanem ahogyan hat templomunk van – négy katolikus, egy református és egy evangélikus –, csatlakozott ehhez a közösséghez – kezdte bevezetőjében a lelkész.
- Hat alkalommal gyűlünk össze, hétfőtől szombatig, és általában cserélni szoktuk az igehirdetőket, tehát mindenki a másik templomában hirdeti Isten igéjét. A kijelölt igeszakasz alapján, ami idén az efezusi levélből való, ott a negyedik fejezet negyedik versében ezt olvassuk: „Egy a test és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is” – mondja Pál apostol az efezusi gyülekezetnek. Ezt az elmélkedés alapját, a jelmondatot vagy mottót ennek a hétnek az örmény apostoli egyház állította össze - árulta el Makoviczky Gyula, a Nagykanizsa és Környéke Társult Evangélikus Egyházközség evangélikus lelkésze.
Az imahét egyik szertartása a közös gyertya meggyújtása, amelyet továbbadnak, és a növekvő vízkereszti fényességben imádkoznak együtt a hívek az ökumenéből a kereszténység vértanúiért.
– Az örmény keresztények életét és történetét nagyon súlyos üldöztetések is meghatározzák: pogromok, népirtás, így aztán a liturgiában helyet is kap az értük való imádkozás, illetve megemlékezés azokról, akik vértanúi, mártírjai a kereszténységnek egészen a mai napig, hiszen szerte a világban ma is sokan tesznek az életükkel bizonyságot Jézus Krisztus mellett - mondta el Makoviczky Gyula.
A hét programjáról a felekezetek értesítik ki a híveket. A keddi alkalmon a Szent József templomban a Nyugat-dunántúli Evangélikus Egyházkerület püspöke, Szemerei János hirdeti az igét, valamint az evangélikus gyülekezet énekkara készül műsorral.
R.H.
(Képek: Kanizsa Médiaház)