Kiskanizsán emlékeztek Klebelsberg Kunóra
Klebelsberg Kunó emléktábláját koszorúzták meg kedden az egykori Nagyrác utcai Általános Iskola épületénél. A megemlékezők a néhai vallás – és közoktatási miniszer munkássága előtt hajtottak fejet, egykor az ő támogatásának volt köszönhető, hogy felépült az iskola a kiskanizsai városrészben.
A népiskolák megteremtője 150 évvel ezelőtt született, emiatt az Országgyűlés Klebelsberg-emlékévnek nyilvánította 2025-öt. Munkássága előtt tisztelegve az Együtt Kiskanizsáért Egyesület a városrész néhai általános iskolájának falánál emléktáblát állított, a hála és a köszönet jeléül.
- Mert ezt az iskolát Klebelsberg Kunónak köszönhetjük. 1928 szeptemberében adták át ünnepélyes keretek közt. És akkor a Varasdi utcától délre eső városrésznek, az itteni lakóközösségnek óriási kincse volt ez az iskola. Gyönyörűséges épület, mondhatni ékköve, gyöngyszeme volt az itt élők számára – árulta el Horváth Jánosné, az Együtt Kiskanizsáért Egyesület elnöke.
Klebelsberg Kunó életútját s a neki köszönhető eredményeket az ünnepségen Dénes Sándor önkormányzati képviselő idézte fel, aki egykor maga is a Nagyrác utcai Általános Iskola diákja volt. A politikus 1921 és ’22 között belügyminiszter volt, 1922 és 1931 között vallás- és közoktatásügyi miniszteri teendőket látta el.
- Közel 10 évig tartó minisztersége alatt elérte, hogy az elvesztett világháborút követően, a Trianoni békeszerződésnek köszönhetően az életfeltételeitől nagyrészt megfosztott, harmadára csökkent ország szellemi újjáépítése megvalósulhasson. Kultuszminisztersége idején zajlott le a magyar közoktatás egyik legnagyobb és legsikeresebb reformja – mondta el Dénes Sándor önkormányzati képviselő.
A megemlékezés résztvevői fotók segítségével idézhették fel az egykori általános iskola mindennapjait. Az épület ma már meglehetősen leromlott állagú, egy szárnya fel lett újítva, amelyet a szomszédjában lévő óvoda hasznosít.
V.A.
(Képek: Kanizsa Médiaház)