Érmék, jelvények, kincsek - érembörze a HSMK-ban
Börzére és kiállításra várta a kanizsaiakat a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének Nagykanizsai csoportja a HSMK-ban vasárnap. A numizmatika iránt érdeklődők többtucat standnál vásárolhattak, cserélhettek különböző bankjegyeket, jelvényeket és pénzérméket.
Évente két érmebörzét szervez az országos szövetség helyi csoportja, márciusban és novemberben, a kettőből az utóbbi esemény számít a nagyobbnak. Az évi első rendezvényen általában a papírpénzek, ilyenkor viszont a numizmatika másik szegmense kerül a középpontba. Hagyomány, hogy ilyenkor egy tematikus kiállítást is tartanak, ezúttal három gyűjtő kollekciójából tekinthettek meg az érdeklődők kitüntetéseket, rendjeleket és egy különleges gyűjteményt.
- Az utolsó, negyedik tárlóban vannak az úgynevezett sportérmek és sportdíjak. A mostani világban divatosak ezek a nem érem alakú érmek. Nagyon megmozgatták a tervezők fantáziáját, mindig az adott versenynek a helyszínéhez alakították a formákat – árulta el Farkas István, a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Nagykanizsai Csoportjának titkára.
A rendezvényre ismét megtelt minden árusítóhely és több százan látogattak ki vásárolni vagy cserélni is a HSMK-ba. Az eladók közül érkeztek Sopronból, Szombathelyről és Kaposvárról is, legtöbbjüknél életformának számít az árusítás. A nádasdi Notterpek István húsz éve árusít különböző jelvényeket, a gyűjteménnyel külön célja van.
- Régebben törzsgárdajelvényeket gyűjtöttem és szovjet, magyar szocialista kitüntetéseket. Most átálltam az 1945 előtti központi hatalmakra, monarchiára. De amúgy én bélyeget gyűjtök, ez egy melléküzemág. A bélyeggyűjteményem az komolyabb értéket képvisel, de most ezekkel jövök, hogy át lehessen fordítani bélyegbe – árulta el Notterpek István gyűjtő.
A Magyar Éremgyűjtők Egyesületének Nagykanizsai csoportja jövőre is kétszer várja majd az érdeklődőket a HSMK-ba, először március 8-án. Akkor különböző bankjegyek lesznek majd kiállítva.
K.T.
(Képek: Kanizsa Médiaház)