Színes programok várják az időseket Kanizsán
Kezdetét vette a városi Idősek Hete programsorozat. A szépkorúakat a következő napokban közös séta, sportnap és gálaest is várja, kezdésként pedig a „Futni mentem” című filmet nézhették meg a városi moziban szerda délután.
Az Idősek Hetének már komoly hagyománya van Nagykanizsán. Az első program résztvevőit Horváth Jácint köszöntötte. A polgármester hangsúlyozta, a város szempontjából is kiemelten fontos ez a hét. A szépkorúak körében akkora volt az érdeklődés, hogy a szervezők kénytelenek voltak az egyik eseményt áthelyezni más helyszínre.
- Tavaly tapasztaltuk azt, hogy a Medgyaszay Házba szerveztük az első programot és át kellett vinnünk a HSMK-ba. Idén már a HSMK-ba szerveztük, át kellett vinnünk az Arénába. Nagyobb termünk már nincs, onnan már nem tudunk tovább menni. De én örülök annak, hogy nagy az érdeklődés és egyre nagyobb. Igyekszünk mi is évről-évre olyan programokat összeállítani, amik érdekelhetik az idős, nyugdíjaskorú nagykanizsaiakat. Tényleg az a cél, hogy részt vegyenek ezeken a programokon, nem szeretnénk kizárni senkit ezekből – mondta el Horváth Jácint.
A tavalyi év nagy sikerének számító „Futni mentem” című alkotás vetítésére is több mint 300 szépkorú jelentkezett, így a Kultik Nagykanizsa két termében párhuzamosan tartottak vetítést. Más programelemek iránt szintén nagy az érdeklődés a kanizsaiak körében.
- Nagyon örültem, hogy van ez a lehetőség. Hallottam már erről a filmről, hogy nagyon jó lesz a „Futni mentem”. A gálaműsornál is nagyon örülök, hogy mehetünk az Arénába – árulta el Farkas Róbertné.
A nagykanizsai nyugdíjasok a különböző kluboknak köszönhetően egy összetartó közösséget alkotnak, akik folyamatosan igyekeznek részt venni a nekik szóló programokon. A résztvevők közül sokan a családtagjaikkal érkeztek a vetítésre.
- A tavalyi idősek hetén is részt vettem már egy-két programon, akkor is voltam itt a moziban. Most tulajdonképpen a húgomon keresztül – aki az előbb nyilatkozott – ismertem meg a programot. Pontosabban vannak még ismerőseim a Kaszinó Hölgyklubjában és ők is elküldték nekem az idősnapi programokat, ami nagyon tetszik – tudtuk meg Tímárné Balogh Rózától.
A program ma egy gálával folytatódott a Kanizsa Arénában, ahol Gergely Róbert lépett fel. Az Idősek Hetével bővebben foglalkozunk Megkérdeztük és Napi Kanizsa című műsorainkban is.
K.T.
(Képek: Kanizsa Médiaház)