Nevelő művészet - jubileumi tárlat a Hevesi-iskolában

facebook megosztás

350 kiállításon, 400 alkotó munkáit csodálhatták meg az elmúlt 35 évben a Hevesi Sándor Általános Iskola galériájába látogatók. Az intézmény szerdán születésnapot ünnepelt, tárlatmegnyitóval emlékeztek a jubileumra.

Köszöntéssel indult a Hevesi Sándor Általános Iskola legújabb tárlatmegnyitója. Az iskolagaléria ugyanis idén ünnepli létrehozásának 35. évfordulóját. Városi oktatási intézményben itt indult elsőként kortárs művészeti galéria, mely 1990 óta várja az érdeklődőket.

hevesi

- Fontosnak tartották már az akkori kollégák is, hogy a gyermekek művészeti nevelésére nagy hangsúlyt fektessenek, hiszen ez a mindennapokban egy kikapcsolódást jelent. Fontosnak tartották azt, hogy a kortárs művészekkel és a műveikkel is megismerkedhessenek, ez egy különleges lehetőség arra, hogy az érdeklődő és a művész találkozzon, beszélgessen - fogalmazott Szabó Erzsébet, a Hevesi Sándor Általános Iskola igazgatója. 

A gyermekek mindig nagy érdeklődéssel várják a kiállításokat, mely egyben bemutatkozási lehetőség is a diákoknak, hiszen a megnyitó ünnepségre mindig új műsorral készülnek.

Az elmúlt évtizedek alatt minden alkotó munkáját tiszteletben tartották a hevesis diákok, így még egy művészi munkának sem esett bántódása – hangsúlyozta az igazgatónő. A 35 éves galéria pedig a mai napig várja az érdeklődőket. A kulturális helyszín működtetője a kezdetek óta Lengyák István, aki 47 művész alkotásait válogatta a jubileumi tárlatra.

- Az eddig kiállító alkotók sikereit vettük figyelembe. Olyan képeket válogattunk be ebbe a tárlatba, amely képek kanizsai gyűjtőknél találhatók meg. Nagyon sokat segített a kendlimajori Ludvig Nemzetközi Művésztelep, ahonnan elhozhattuk azon alkotók egy-egy alkotását, akik már voltak itt az iskolában, valamint a kollégákat kértük meg, hogy az általuk korábban megvásárolt alkotásokat adják egy hónapra kölcsön - tudtuk meg Lengyák István galériavezetőtől. 

A galéria fennállása óta az intézményben amatőr és profi művészek munkáit is megcsodálhatták az érdeklődők. Különböző képző- és népművészeti tárlatok kaptak helyet az intézmény falai között. A Nevelő Művészet címmel megnyitott születésnapi tárlatot október 24-ig lehet megtekinteni.

K.V.A.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.