Döntetlent játszott Pécsett az FC Nagykanizsa
A hajrában vezetést szerzett, de végül döntetlent játszott a PTE-PEAC vendégeként az FC Nagykanizsa az NB III-ban. Gabala Krisztián együttesének előnye jelenleg egy pont a tabella élén az FTC II-vel szemben tizenhárom fordulót követően.
A kanizsai szakvezetés kemény mérkőzésre számított, de így is azért a vendégek számítottak a meccs esélyesének. A várakozások be is igazolódtak, hiszen az első 45 perc komoly csatát hozott. A Kanizsa többet birtokolta a labdát, és el is jutott kisebb lehetőségekig, ám nem tudott gólt szerezni a szünetig. A legnagyobb lehetőségnek Vékony Viktor fejese számított, ám az eltiltásból visszatérő hátvéd próbálkozása a kapufát találta el.
Gabala Krisztián a szünetben lehozta János Norbertet, akinek így megszakadt a nagy sorozata, hiszen a legutóbbi négy bajnokin egyaránt gólt lőtt és Ekker Milánt küldte csatasorba. A játék képe ezután sem sokat változott, így a 63. percben Cserkuti-Németh Olivért Dragóner Filip, Horváth Balázst pedig Vajda Roland váltotta. Igazán nagy helyzetet azonban ezután sem lehetett feljegyezni, egészen a 75. percig, amikor Baglady passzát távolról Dragóner lőtte a hálóba (a támadó korábban egy lesgólt már lőtt). Sokáig nem örülhetett azonban a Kanizsa, hiszen a pécsiek első igazán veszélyes támadását Than Olivér szintén góllal fejezte be. A hajrában már Lőrincz Bence is rohamozott a kanizsaiaknál, eldönteni azonban ő sem tudta a meccset, így maradt az 1-1-es döntetlen.
Tizenhárom kör után az FC Nagykanizsa 29 ponttal vezeti a táblázatot a 28 pontos FTC II., és a 26 pontos Kaposvári Rákóczi előtt, mivel mindkét közvetlen rivális győzni tudott. A forduló előtt második helyen álló Dunaújváros 17 órától mérkőzik a PMFC-vel hazai pályán. A kanizsai labdarúgók legközelebb itthon lépnek pályára, november 2-án az Iváncsa lesz az ellenfél.
KÁLOVICS Tibor
(Borítókép: Kanizsa TV)
A mérkőzésről bővebb összeállítást láthatnak hétfői Híradónkban.
frissítés: A Dunaújváros 3-1-re kikapott hazai pályán a PMFC-től, így visszaesett a negyedik helyre, az újvárosiakat a kanizsaiak 3 ponttal előzik meg, míg a pécsiek lemaradása jelenleg négy pont.