A jövő állatvédőiért – óvodások és iskolások a kanizsai menhelyen

facebook megosztás

Az állatok világnapja alkalmából több, mint száz óvodás és iskolás gyermek látogat el a Nagykanizsai Élettér Állatmenhelyre az elkövetkezendő hetekben. A telep megtekintése és az állatokkal való ismerkedés mellett a vendégek az adományokról sem feledkeznek meg.

Október eleje az állatvédelem szempontjából különösen mozgalmas időszak, az október 4-i állatok világnapjához kapcsolódóan számos óvoda és iskola szervez programokat, témaheteket, amelyek során a gyerekek megismerkedhetnek az állatvédelem alapjaival. A mai napon például a Nagykanizsa Központi Óvoda Miklósfai Tagóvodája Ligetvárosi Telephelyéről érkezett egy csoport a menhelyre. A kicsik nem üres kézzel jöttek: egész héten adományokat gyűjtöttek, amit örömmel adtak át a gondozóknak. Varga Károlyné, az Élettér Állat-és Természetvédő Egyesület elnöke hangsúlyozta, nagyon örülnek a fiatalok érdeklődésének, hiszen ez a szemléletformálás szempontjából sokat számít.

menehly

- Fontos, mert ilyenkor még mindenki nagyon nyitott, tehát ők szeretik az állatokat, és ha látják, hogy gondoskodva van róluk itt, elmondjuk nekik, hogy ezek mind kidobott állatok, és mi azért fogadtuk őket be, hogy ne fázzanak, ne legyenek éhesek - ugye ezt ilyen nagyon gyerek nyelven elmondva -, és ők ezt megértik. És ha hazamennek, akkor otthon is elmondják, hogy hol jártak, mit láttak, és akkor talán majd belőlük is állatvédő felnőttek lesznek - mondta el Varga Károlyné. 

H-SZ.F.

(Kép: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.