Újabb kiállítása nyílt Verebélyi Diának Kanizsán
Vegyes témában és technikával készült festményeket csodálhatnak meg az érdeklődők Verebélyi Diána festménykiállításán. A tárlatot a Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola galériájában rendezték be. A művészetkedvelők egészen október 8-ig nézhetik meg a gondolatébresztő alkotásokat.
A diákok zenés- énekes előadásával vette kezdetét Verebélyi Diána kiállításának megnyitója csütörtökön, a Palini Inkey Boldizsár Általános Iskolában. Az aulában berendezett tárlatok rendre nagy hatást gyakorolnak a gyerekekre.
- Nagyon nagy hangsúlyt fektetünk a művészeti nevelésre, az egész tanévet áthatják a kiállítások. Régóta van kapcsolatunk a Ludvig Nemzetközi Művészteleppel, és hát a diákjaink nagyon szeretik ezeket a kiállításokat. Azt gondolom, hogy ha belépünk az aulába egy teljesen más világba csöppenünk be, amikor ezeket a csodaszép alkotásokat látjuk - mondta el Kustor Zsófia Ágnes. a Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola igazgatója.
A több mint 30 kiállított kép vegyes témában lett összeválogatva. Így Verebélyi Diána a hajós konstruktív festmények mellett kockás térparadoxonokat hozott magával, de olyan szürreális alkotások is helyet kaptak a paravánokon, melyeken embert és állatot egyszerre ábrázol. Mindezek mellett pedig olyan régebbi művek is megtekinthetőek, melyek az emberi gondolatvilágot dolgozzák fel. A képzőművész azt is elárulta, hogy milyen technikával készülnek a munkái.
- Én vegyesen használom a festékeket, általában akril alapokat készítek, ezeket kicsit ilyen gesztus jelleggel megfestem, utána pedig olajfestékkel a pontosabb figurális dolgokat készítem el. A stílus, amit alkalmazok általában szürreális, konstruktív művészetnek a popart keveréke, ezekben szoktam dolgozni - árulta el Verebélyi Diána képzőművész.
A gyerekekre egy kis feladat is várt a megnyitón: a festőművész apró, állatfigurás szobrokat is bemutatott, a diákoknak pedig nevet kellett adniuk ezeknek. A kedvenceiket le is rajzolhatták, mely alkotások alapján Verebélyi Diána később kerámiaszobrokat készít. A tegnap nyílt kiállítás október 8-ig tekinthető meg.
P.A.
(Képek: Kanizsa Médiaház)