Már tízen meghaltak idén vasúti átjárókban, a MÁV felfestésekkel előzné meg a baleseteket a Balatonon
Idén már 30 baleset történt, tízen pedig meghaltak vasúti átjárókban a KRESZ szabályainak megszegése vagy figyelmetlenség miatt – közölte a MÁV szombaton.
A közlemény szerint nyáron sokan indulunk útnak autóval, kerékpárral vagy gyalogosan, ezért figyelni kell a KRESZ-szabályok betartására. A vasúttársaság azt írta, a balesetek megelőzése érdekében elkészült 42 balatoni vasúti átjáróban a figyelmeztető jelzések felfestése. Emellett a MÁV vasútbiztonsági kitelepülésekkel is próbálja erősíteni a figyelemfelkeltő kampányát.
2022-ben a rendőrséggel közösen indított kampányt a MÁV, hogy csökkentse a vasúti balesetek számát. Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója azt mondta, hogy „egyre több az olyan csonkolásos baleset, aminek a hátterében figyelmetlenség áll”. Szerinte bár 16 éve nem történt a MÁV hibájából baleset a vasúti átjárókban, „a felelősségünk közös”. Hozzátette, bízik benne, hogy a felfestések életeket menthetnek.
Idén nyáron is voltak fennakadások a MÁV-nál. Az első, pünkösdi hosszú hétvégén például összeomlott a Balaton déli partján a vasúti közlekedés egy elromlott sorompó miatt. Legutóbb a győri vonalon omlott össze teljesen a vonatközlekedés.
A héten pedig brutális lehűléssel, 130 km/órás szélviharral érkezett meg a hidegfront Magyarországra, és országszerte komoly károkat okozott a vasúti hálózatban, a fakidőlések, felsővezeték-szakadások miatt több fővonalon is lehetetlenné vált a közlekedés. A MÁV-csoport emiatt vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét.
telex.hu