Magdolna-napi búcsú volt a Bacónak-hegyen
Magdolna-napi búcsúra invitálta a környékbeli gazdákat és az érdeklődőket vasárnap a bacónak-hegyi kápolna harangja. A szentmisét követően, a hagyományokhoz híven, komolyzenei koncertet tartottak a hegyhát templomában.
Bacónak-hegyen 2022-ben hozták létre azt az alapítványt, amelynek célja a közösség összetartása, a múltban gyökerező hagyományok ápolása. Az időjárás az idei esztendőben ugyan nem volt kedvező a szabadtéri programok számára, az érdeklődők mégis megtöltötték a kis kápolnát.
- Nagyon örülünk, mert a környező településekről, Nagykanizsáról, Kiskanizsáról szintén jönnek a közösségi résztvevők, két dalos-táncos, néphagyományokat őrző csapatot várunk délutánra. És velük együtt szeretnénk ünnepelni – árulta el Fábián Lászlóné, a Bacónak-hegyért Alapítvány elnöke.
A kápolna és így a hegyhát védőszentje Mária Magdolna, a búcsút éppen ezért rendszerint július végén tartják. Az alapítvány igyekszik folyamatosan tenni is a közösségért – az erőfeszítés nem csak az ilyen alkalmakkor tapasztalható.
- Nagyon rossz állapotúak az útjaink, nagyon kátyús és már az autókra is veszélyes. Szeretnénk, ha ebben rendezés lenne a jövőben. Reménykedünk benne, hogy szintén pályázattal, mint ahogyan az építkezést, a házat, a közösségitér-építést a falu program pályázatnak köszönhetően tudtuk megvalósítani. További terveink is vannak, reménykedünk benne, hogy sikerül – tudtuk meg Fábián Lászlónétól.
A szentmise után komolyzenei utazásra invitálták az érdeklődőket a kápolnába, - egy egyedülálló, családi előadást láthattak a résztvevők Fábián Tímea fuvolaművész és Nagy Zsolt kürtművész, karmester vezetésével.
V.A.
(Képek: Kanizsa Médiaház)