Lesz felnőtt kézi, de csak ifistákkal?

facebook megosztás

Az NB II-ben indulhat a következő szezonban is a nagykanizsai férfi kézilabdacsapat. Ahogy arról többször beszámoltunk, a bajnokesélyes gárda játékosai több mérkőzésen nem álltak ki a legutóbbi kiírás végén, mivel hónapok óta nem kaptak fizetést.

kézilabda

Felröppent a hír, hogy a csapat nem indulhat az NB II-ben sem az előttünk lévő kiírásban. Telefonon értük el Musits Róbertet, a Dél-Zalai Kézilabda Klub Kft. ügyvezetőjét, aki ezt cáfolta. Úgy tudjuk, hiánypótlást valóban be kellett nyújtania a klubnak, de azt végül elfogadta a szövetség. A sportvezető későbbre ígért részletes tájékoztatást. Korábbi hírek alapján, a legutóbbi szezonban a játékosok zöme 1 évig nem kapott fizetést. Erre volt reakció, hogy a Dunaharaszti MTK elleni bajnokira már csak az ifikkel állt ki a dél-zalai csapat, a folytatásban pedig még úgy sem. A gárda így is csoportja második helyén zárt.

M-B.GY.

(Kép: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.