Edzőtáborban fejlődhetnek a KVSE tehetségei
Több héten keresztül tart edzőtábort a korosztályos csapatai játékosainak a KVSE a Kanizsa Uszodában. Ezen a héten a 2015/2016-ban született korcsoport játékosai készülnek közösen.
Az idei vízilabdás tábort a csapat játékosainak hirdette meg az egyesület vezetése. A fiatalok reggel úszóedzéssel kezdenek, majd egy rövid pihenőn labdatechnikai gyakorláson vesznek részt, a délutáni foglalkozásokon pedig egymás ellen mérkőznek. A tábor elsődleges célja a gyerekek erősítése a következő időszakra.
- Egyértelműen az a cél, hogy többet tudjunk edzeni, mint év közben iskolaidőben. Minden nap legalább négy óra edzésünk van, ennek a nagy részét vízben töltik el a gyerekek, ellentétben az iskolaidőben másfél órás edzésekkel - mondta el Simonka Ferenc. a KVSE vezetőedzője.
A táborok sora június 23-án kezdődik, a fiatalokat öt héten keresztül várják napközis rendszerben edzeni. A KVSE-nek csak fiúcsapatai vannak a korosztályos bajnokságokban, ám több lány is részt vesz a közös felkészülésben, hogy elsajátítsák a vízilabda alapjait.
- Én nagyon szeretek itt a táborban lenni, az edzők is nagyon jók. Az esténkénti edzéseket is nagyon szeretem, amikor iskola van akkor. Tök jók ezek az itteni edzések, vannak labdásak, szárazföldi, vízi, tehát én nagyon szeretek itt lenni – fogalmazott Reining Sára Emese.
A mostani tábor résztvevői forgatásunk idején a mérkőzéseken előforduló szituációkat gyakorolták. A 2016-os korosztály jövőre a „Baby II”, míg az egy évvel idősebbek a „Baby I” korcsoportos bajnokságban fognak szerepelni. Több fiatal játékos is ismerősei, barátai hatására kezdett el vízilabdázni.
- Négy osztálytársam is játszik, nemrég jöttek. Ők azért jöttek ide, mert látták, hogy én is vízilabdázok – tudtuk meg Lukács Norberttől.
A vízilabdás tábor az uszoda átmeneti bezárásával július végén fejeződik be, a bajnoki idény ősszel kezdődik a gyerekeknek.
K.T.
(Képek: Kanizsa Médiaház)