Csaknem negyven fiatal horgász vette birtokba a héten a Csónakázó-tavat

facebook megosztás

A horgászat mellett haltelepítés is várta a gyerekeket a Zrínyi Horgászegyesület táborában a Csónakázó-tónál. Az ötnapos program pénteken zárul, akkor a Kis-Balatonhoz látogatnak el a résztvevők.

A tábor minden évben a helyi egyesületek összefogásával valósul meg, idén a fő szervezési feladatokat a Zrínyi Horgászegyesület végezte. Hétfőn 38 gyerek vette birtokba a Csónakázó-tavat, az időjárás miatt azonban változtatni kellett az előzetes terveken. Igyekeztünk átvészelni ezt az időszakot, de nagyon sok kísérő programunk van – fogalmazott Szépligeti Ferenc.

– Vannak benti programjaink is, és a tegnapi napon kényszerszerűen benti programokat végeztünk egy kivételével, hiszen a tegnapi napon a Magyar Országos Horgász Szövetség jóvoltából egy haltelepítést végeztek a gyerekek. 500 kg háromnyaras korosztályú pontyot helyeztek a vízbe, reméljük, hogy a horgászok örömére – tudtuk meg Szépligeti Ferenc szervezőtől. 

csónakázó tó

A gyerekeket Gyulai Ferenc versenyhorgász is segítette abban, hogy minél több sikerélményük legyen a táborban. Ő azt is elmondta, szeretné minél több fiatallal megszerettetni ezt a tevékenységet.

– Itt egyébként Nagykanizsa környékén sok gyerekkel lehet foglalkozni valamiért. Itt a Feriék valószínűleg nagyon jól szedik össze a gyerekeket. Más környezetben nem szoktam ilyen létszámokkal találkozni, de itt valamiért, valószínűleg a Csónakázó-tónak a csodálatossága miatt több gyerek van a táborban, mint máshol – fogalmazott Gyulai Ferenc. 

A nagy érdeklődést a gyerekek is alátámasztották, hiszen többen évek óta részt vesznek a táborban.

– Elmentünk tavalyelőtt csónakázni, aztán elmentünk a Matula-kunyhóba, ott voltak kiállítások, kitömött állatok. Nagyon jó volt – árulta el Mészáros Csenge Málna.

– Mindenki nagyon barátságos, csapatokban vagyunk. Egyszerűen nagyon jól érezzük magunkat egymás között – mondta Molnár Anna. 

A tábor utolsó napján minden évben különleges programmal készülnek a szervezők. Ezúttal a Kis-Balatonhoz látogatnak a gyerekek, majd egy vízitúrán is részt vehetnek.

T.CS.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.