7,5 millió Ft – civileket és időseket támogatott a bizottság

facebook megosztás

Több millió forint odaítélését véleményezte soron kívüli ülésén az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság. A támogatásból civil szervezetek és idősügyi klubok programjait, működését finanszírozzák.

A nyári szünetet megszakítva ültek össze a bizottság tagjai, hogy döntsenek az idősügyi klubok támogatásáról, valamint a közgyűlésnek javaslatot tegyenek a korábban kiírt civil keret felhasználására. Az utóbbi célokra, egyesületek, alapítványok támogatására biztosított 5 millió forintos keretre közel húsz pályázat érkezett. Ezek közül négy alapítvány kérelmét a közgyűlés bírálja majd el a bizottság javaslata alapján. A nyugdíjas szervezetek működési támogatására idén két és fél millió forintot különített el a város, melyre 25 pályázat érkezett. Gábris Jácint, a bizottság elnöke kiemelte: korrekt döntés született a támogatások felosztásakor. Lényeges, hogy minden pályázó részesül a keretből, mely így segíti céljaik megvalósítását.

OKISB

- Korábban kiírásra került sport és kulturális alap pályázat, melyeken kívüli célokkal ezek az egyesületek tudtak pályázni. Általában olyan rendezvények, közhasznú megmozdulások, projektek kerülnek itt támogatásra, melyek a korábbi pályázatokba vagy nem fértek bele, vagy később derültek ki, hogy lehet pályázni, hiszen vannak adhoc ötletek is, melyek időközben érkeztek, és támogatásra minőségében is jogosultak lehetnek - mondta el Gábris Jácint.

K-V.A.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.