„Nem az élet múlik rajta” – Pszichológust kérdeztünk a vizsgákról és a továbbtanulásról
Alvási nehézségeket, szorongást és evészavarokat is okozhat a továbbtanulás miatti stressz a fiataloknál. Sipos Edit szakpszichológus szerint a kulcs a vizsgákra való mentális felkészülésben rejlik, de a kudarc kezelését is meg kell tanulniuk a diákoknak.
Nemcsak az érettségi, hanem az egyetemi vizsgaidőszak is rengeteg stresszel jár a fiatalok számára, ami miatt többen szakemberhez is fordulnak. A stábunk által megkérdezett pszichológus hangsúlyozta, fontos, hogy a diákok elsajátítsanak azonnali szorongáscsökkentő módszereket, például légzéstechnikákat. Sipos Edit azt is elmondta, erre a célra gondolkodásbeli stratégiák is léteznek.
– Amikor szorongok, akkor nagyon gyakran rossz gondolatok jönnek. A rossz gondolat az arról szól, hogy „nem fog sikerülni”, „biztos megbukok”. Ilyenkor van egy jó kérdés. Minden rossz gondolatnál tegyük fel azt a kérdést, hogy mi a bizonyíték erre. Bizony nagyon gyakran az a válasz, hogy semmi, nincs semmi bizonyíték, tehát én erre azt szoktam mondani, hogy az nem más, mint az én mumusom, amivel ijesztgetem magam és valami rosszat feltételezek – fogalmazott Sipos Edit klinikai és mentálhigiéniai gyermek és ifjúsági szakpszichológus.
Nem az élet múlik azon, hogy egy vizsga az adott helyzetben hogy sikerült – szögezte le Sipos Edit. Mint arra rámutatott, a vizsgák vagy a felvételi kapcsán egy esetleges kudarc feldolgozásához önvizsgálatot kell végezni, hogy mi állhat annak hátterében.
– Én szemüvegesként nem nagyon lehetnék vadászpilóta, mindegy, hogy mennyire szeretném, tehát akkor nyilván jön az újratervezés. De hogyha nincs kizáró ok, csak azon múlik, hogy mennyi energiát teszek még bele, akkor bizony megéri, Jó néhány olyan felnőttet ismerek, fiatal felnőttet, akit elsőre nem vettek fel oda, ahova szerette volna, de ő oda szeretett volna menni. Másodszor sem vették fel. A józan ész azt diktálná, hogy itt ezt abba kell hagyni. Nem, nem hagyták abba. Ma jó nevű szakemberek a szakmájukban, és érdemes volt betenni időt és energiát – árulta el Sipos Edit.
A szóbeli érettségi vizsgák ezekben a hetekben zajlanak, míg a felsőoktatási felvételi ponthatárokat július 23-án hirdetik ki. A továbbtanulással járó stresszről, annak kezeléséről és a kudarc feldolgozásáról hosszabb beszélgetést láthatnak a #fiatalok legutóbbi adásában.
T.CS.
(Kép: Kanizsa Médiaház)