Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség Program

facebook megosztás

Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség Program - közölte Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára.

Nagy-Vargha Zsófia ismertette, a kormány évről évre emelni tudja a programra fordított forrásokat, a keretösszeg idén 20 százalékkal emelkedett. Úgy fogalmazott, ez nem kiadást, hanem befektetést jelent a jövőbe, és jelentős sikereket tudnak elérni a projektben részt vevő fiatalok.

Hozzátette, nemcsak a kormány járul hozzá ehhez a programhoz, hanem az adózók is, ugyanis a személyi jövedelemadó (szja) második 1 százalékát bárki felajánlhatja a tehetségprogramnak. Kiemelte, a tavalyi évben rekordot döntött a támogatások száma, 2,5 milliárd forintot ajánlottak fel az adózók, mintegy 270 ezren döntöttek a program támogatása mellett.

Nagy-Vargha Zsófia közölte, a Nemzeti Tehetség Program pályázatai mellett a kormány idén is kiírta a több mint 1 milliárd forintos keretösszegű Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogramot, ősszel pedig a Köbüki tehetséggondozó tanári ösztöndíjat is meghirdetik 2,5 milliárd forintos keretösszeggel.

Ismertette, a Nemzet Fiatal Tehetségeiért ösztöndíj keretösszegét idén 250 millió forintról 500 millió forintra emelték. Ebben a projektben maximum 1 millió forintra pályázhatnak a 8 és 30 év közötti fiatalok "bármire, amire szükségük van a tehetségüknek az útján" - mondta.

Hozzátette, a tavalyi évben indította el az országvezetés a STEM Akadémia című kiírást, melyre felsőoktatási intézmények pályázhatnak természettudományos tárgyakkal maximum 15 millió forintra. Ezt az összeget egy éven keresztül használhatják arra, hogy "összekapcsolódnak" a középiskolásokkal, akiket különböző képzésekre külön programokra hívnak - fejtette ki.

A helyettes államtitkár a Tehetségközelben című projektre is kitért, melyről elmondta: ez a legnagyobb keretösszegű pályázati kiírás a Nemzeti Tehetség Programban, 1 milliárd forintos kerettel. Ebben bármilyen szervezet pályázhat, amely valamilyen tehetséggondozó programot szeretne elindítani egy adott térségben, régióban vagy intézményben - fűzte hozzá.

Elmondta, ez a pályázat egyaránt szól a köznevelési és a felsőfokú tanulmányi intézményeknek, a szakiskoláknak, illetve a civil és egyházi szervezeteknek is. Ennek köszönhetően "bárki, akinek van értékes tehetséggondozó programja", tud erre pályázni, maximum 5 millió forintig.

Elmondta, a hátrányos helyzetű gyermekeknek külön pályázati kiírások is vannak, mint az Ady Endre Ösztöndíjprogram vagy a Snétberger Program. Hozzátette, minden más pályázati kiírásnál is plusz pontot jelent, ha valaki hátrányos helyzetű településről pályázik vagy sajátos nevelési igényű gyerekkel foglalkozik.

Nagy-Vargha Zsófia a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában is nyilatkozott, ahol elmondta, a Nemzeti Tehetség Programban 13 pályázatot írt ki a kormány, ebből 7-et nyílt, 6-ot meghívásos formában. A pályázatokról a Nemzeti Tehetség Program tavaly megújult honlapján, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő weboldalán, valamint az úgynevezett Tehetségtérképen lehet tájékozódni.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.