Az Országos Feeder Bajnokságnak ad otthont jövő héten a Csónakázó-tó

facebook megosztás

A nyár a horgászversenyek szezonja is. Jövő héten olyan megmérettetésnek ad helyszínt a nagykanizsai Csónakázó-tó, amilyen a történetében még nem volt. A XV. Országos Feeder Bajnokságnak ad otthont a tó hétfőtől – mindez a horgásztársaktól is lojalitást igényel.

Ezekben a napokban még nyugodtan elfoglalhatják az álláshelyeket a tó nyugati oldalán is a horgásztársak, – felvételeinken is jól látszik, ki is használják az alkalmat. Hétfőtől viszont többnapos verseny indul a szakaszon – erre hívja fel a figyelmet a halőri szolgálat.

- A mögöttünk álló versenypálya 80 fő befogadására alkalmas szakaszán kerül megrendezésre ez a verseny. Az érdekessége az előző évekhez képest, hogy az eddig itt rendezett országos bajnokságok 40 fő részvételével zajlottak, az idei középdöntő pedig már 80 fős, egy népesebb mezőnnyel kerül majd lebonyolításra – mondta el Szépligeti Ferenc, a MOHOSZ halőre. 

csónakázó tó

A feeder szakágban a versenyzők jellemzően keszegfélékre horgásznak, de mivel a vízben rengeteg ponty és egyéb halfaj él, más is horogra fog akadni – mondta el Szépligeti Ferenc. S mint azt hangsúlyozta: a nem mindennapi, többnapos programra várják az érdeklődőket is.

- Szeretném is invitálni a horgásztársakat, hogy itt a pálya mögötti kerékpárúton végigsétálva Magyarország élversenyzőit láthatják. Biztatom is őket, jöjjenek el és nézzék meg, hogy hogyan működik a horgász sport, illetve a tó hogyan működik versenykörülmények között – fogalmazott Szépligeti Ferenc.

A hétfő és a kedd szabadedzési nap lesz, a szerda pedig egy kötelező edzési nap. Majd csütörtöktől vasárnapig tartanak a versenyfordulók.

V.A.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.