Az NB I-be jutott a női futsalcsapat!
Története legnagyobb sikerét elérve feljutott az élvonalba az FC Nagykanizsa női futsalcsapata. Domján Péter együttese 5-3-ra győzött a DVTK-Vénusz otthonában és így 10-4-es összesítéssel nyerte meg az NB I-ről döntő osztályozópárharcot.
Az eltiltások és a csapatkapitány sérülése ellenére is kényelmes helyzetből várhatták az osztályozó visszavágóját a kanizsai hölgyek, akik 5-1-re győztek hazai környezetben a korábbi NB I-es bajnok ellen. A vendégek remekül kezdtek, több helyzetet is kidolgoztak, majd a negyedik percben a kapus Buncsák Réka lövése a miskolci hálóban kötött ki. Két minutummal később az első meccsen triplázó Sipőcz Kamilla tovább növelte a különbséget, majd nyolc perc után Nagy-Fáró Dorottya lényegében a továbbjutást is eldöntötte. Az álomszerű kezdés után is megvoltak a lehetőségei a csapatoknak, az eredmény azonban nem változott.
A fordulást követően szépített a DVTK, de Sipőcz hamarosan visszaállította a háromgólos különbséget. A diósgyőriek hétgólos összetetbeli hátrányuk ellenére is küzdöttek és a rutinos Bernáth Csilla duplájával visszajöttek a meccsbe. A találkozó utolsó gólját azonban Sipőcz Kamilla szerezte, aki a két meccs alatt hatszor vette be az ellenfél kapuját.
Kettős sikerével a nagykanizsai gárda ott lehet az NB I. 2024/25-ös idényében.
DVTK-Vénusz-FC Nagykanizsa 3-5 (0-3) - összesítésben 4-10
Miskolci Városi Sportcsarnok, Vezette: Mészáros, Iván, Kapitány
FC Nagykanizsa: Buncsák - Molnár R., Németh P., Szabó Zs., Sipőcz - Oravecz-Molnár, Sóstai, Pintér D., Nagy-Fáró
Gólszerzők: Újvári (25.), Bernáth (31., 32.) illetve Buncsák (4.), Sipőcz (6., 28., 36.), Nagy-Fáró (8.)
KÁLOVICS Tibor
(Fotó: Az FC Nagykanizsa Facebook-oldala)
Cikkünk Domján Péter edzői értékelőjével frissül hétfőn!