Megszólalt a MÁV-vezér: komoly pénzbe kerülhet a cégnek a késési kártérítés

facebook megosztás

Éves szinten nagyjából 2 milliárd forintnyi kiadást jelenthet a MÁV számára a vonatok késése miatti jegyvisszatérítés. A MÁV vezérigazgatója szerint ez az összeg elenyésző a jegybevételek mellett, mert ugyan a vonatok késnek, de csak 20 percen túl jár a kártérítés az utasoknak, ez pedig csak a járatok kb. 3 százaléka. Hegyi Zsolt a mozdonybeszerzésekről is beszélt.

Éves szinten nagyjából 2 milliárd forintnyi kiadást jelenthet a MÁV számára a vonatok késése miatti jegyvisszatérítés - mondta Hegyi Zsolt MÁV-vezér az ATV-ben. Kifejtette: az utasok évente 115 milliárd forintot fizetnek a jegyekért, ehhez képest a kétmilliárd nem nagy összeg.

Elmondta azt is, lehet, hogy a vonatok gyakran késnek, de nem sokat, a 20 percen felüli késés után jár visszatérítés, ez a járatok körülbelül 3 százalékát jelenti. Létrehozak egy haváriaközpontot, amely a váratlan helyzetek megoldását lesz hivatott hatékonyabbá tenni. Ennek része egy kétszáz busszal működő pótlórendszer is: 20 helyszínen ezek a buszok készenlétben várnak. A rendszer úgy van megalkotva, hogy legfeljebb 40 perc alatt akárhova elérjenek. Az erőforrások elosztását, a buszok riasztását az országos haváriaközpont koordinálja majd.

Hegyi Zsolt arról beszélt, a hatékonyság növelésére szükség van azért is, mert a vármegye- és országbérletek bevezetése, valamint a tarifareform óta jelentősen nőtt az utasforgalom: országosan 30-40 százalék körüli emelkedésről van szó. Ennek a pontos mértékét nehéz meghatározni, mivel akik jegy nélkül utazhatnak, nem jelennek meg a statisztikákban. A vezérigazgatót a MÁV mozdonybeszerzéseiről azt mondta, hogy az újonnan beszerzett flotta nagy része egészen új mozdonyokból áll, amelyek csak néhány évesek, de vannak köztük negyvenéves dízelmozdonyok is, ezek a jelenlegi hatvanéves mozdonyokat váltják majd.

penzcentrum.hu

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.