Környezettudatosan újult meg az intézmény udvara

facebook megosztás

Megszépült a Zsigmondy Vilmos Technikum udvara. A kivitelezés a Loco-Motiv Közösségi Alapítvány pályázati forrásának köszönhető – a részletekről kedden számoltak be az érintettek.

A Hunyadi utcában lévő intézmény Székelykapuján átlépve már lehet látni a változást. A munkákat az elmúlt hetekben végezték el.

- A közösségi alapítványunknak az a célja, hogy támogassunk minden olyan megmozdulást itt Kanizsán, amely valami jót szeretne tenni a környezetért, a közösségért. Ezért van három pályázati felhívásunk évente. Az iskola pályázott az év elején megjelenő Green Gerilla pályázatra, amelynek az volt a célja, hogy a környezetünkkel kapcsolatos programokat finanszírozza – árulta el Cserti Csilla, a Loco-Motiv Közösségi Alapítvány elnöke. 

Zsigmondy

A pályázat kiírói részt vettek az egész folyamatban, jelen voltak az ültetésnél, de a tervezésnél is. Cserti Csilla szerint az volt a legszimpatikusabb, hogy ugyan egy intézmény az érintett fél, de a feladat a kötelező vállalásokon túlmutatott.

- Kollégáim kezdeményezésére jött létre az egész, hogy vegyünk részt egy olyan pályázaton, amiben megpróbáljuk az iskola környezetét szebbé tenni. Ebben a ZsigmonDYÁK Alapítvány volt a partnere az iskolának. Aminek az egyik célkitűzése az, hogy közösségi programokat valósítsunk meg a gyerekekkel. És azt gondoljuk, hogy amikor zöld környezetet alakítunk ki, amikor tudatosabbá tesszük a környezetvédelmet, amikor méhlegelőt, rovarbarát kertet alakítunk ki, abban a gyerekek is vegyenek részt. Körülbelül 60-70 felnőtt vett részt ennek a kis kertnek a kialakításában és az iskola környezetének szépítésében – tudtuk meg Smolcz Frigyestől, a NSZC Zsigmondy Vilmos Technikum igazgatójától. 

A Nagykanizsai Szakképzési Centrum Zsigmondy Vilmos Technikumának ZsigmonDYÁK Alapítványa 250 ezer forintos támogatásból tudta megvalósítani az udvar szépítését.

V.A.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.