Ismét egy jó periódussal verték a férfi kézisek a Kalocsát

facebook megosztás

Jó hajrájának köszönhetően legyőzte a Kalocsai KC-t a Nagykanizsa az NB II-es kézilabdabajnokság legutóbbi játéknapján. Csalló Ádám együttese kiélezett mérkőzésen 34-31-re verte ellenfelét szombaton a Tungsram-csarnokban. 

Egy hónappal ezelőtt Kalocsán nagy csatában kanizsai győzelem született és ezúttal is kiélezett mérkőzésre lehetett számítani. Az első percekben felváltva dobták gólokat a csapatok, a Kanizsa vezetett is a találkozó elején, de negyedóra után a vendégek 10-9-el jobban álltak. A Kalocsa az első játékrész nagy részében előnyben volt, a különbség egy és három gól között változott. A szünetben 17-19 volt az eredmény. 

kézi

A fordulást követően a hazaiak hét perc alatt tudtak egyenlíteni, majd a 42. percben Szabó Gergely és a kapuba becserélt Kovács András vezérletével már a vezetést is vissza tudták venni. Az utolsó 10 perc 29-29-ről indult és az addig nyugodt és kétperces kiállítást sem hozó találkozón kezdtek elszabadulni az indulatok. A játékvezetők ötperc leforgása alatt osztottak ki öt kisbüntetést, majd a kalocsai Vancsics Jánost kiállították Kovács fejbedobásáért, végül pedig Szvétek Balázs a vendégek vezetőedzője is piros lapot kapott. A hajrát már egyértelműen a Nagykanizsa bírta jobban és a pályaválasztó végül 34-31-el otthon tartotta a győzelmet. 

A sikerből Szabó Gergely és Füstös Gábor 7-7 góllal, Kovács András nyolc védéssel vette ki a részét, a vendégeknél hárman találtak be hatszor. A Tököl és a Csepel elleni meccshez hasonlóan, a hazai csapat részéről sem Csalló Ádám vezetőedző, sem a játékosok nem kívántak nyilatkozni. Szvétek Balázs, a vendégek trénere úgy fogalmazott, csapata egy győzelmi esélyt dobott el ezen a meccsen. 

- Az utolsó 10 percben elkövetett hibáinkat jól használták ki. Nyilván rendelkeznek olyan képességű játékosokkal, akik nemhogy az NB II, de inkább az NB I/B szintjét képviselik, rutinos, jó játékosok. Mi „mindent elkövettünk” azért, hogy meg tudják nyerni ezt a mérkőzést. Az utolsó 10 percben rengeteg labdát szórtunk el. Ami nálunk visszatérő probléma, hogy a könnyű helyzeteinket kihagyjuk.  Úgy nem lehet lejátszani egy mérkőzést, hogy az utolsó 10 percben négy-öt ziccert hagyunk ki, mert ezt a Nagykanizsától gyengébb képességű csapat is kihasználja - mondta el Szvétek Balázs, a Kalocsai KC vezetőedzője. 

Győzelmével a Nagykanizsa továbbra is a második a tabellán a bajnokságot hatpontos előnnyel vezető PTE-PEAC mögött. A dél-zalai csapat legközelebb szintén hazai környezetben lép pályára, akkor a Dunaharaszti lesz az ellenfél. 

K.T.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.