A következő hónapok terveiről is beszámolt Magyar Péter a kanizsai TISZA-kongresszuson
"Működő ország" címmel tartotta meg kongresszusát szombaton a Kanizsa Arénában a TISZA Párt. Az esemény résztvevői több előadást és kerekasztalbeszélgetést láthattak. Magyar Péter pártelnök a TISZA következő időszakra esedékes terveit is ismertette a program során.
A kanizsai esemény a párt második kongresszusa volt, az elsőt februárban Budapesten rendezték. A mostani program három témát, az oktatást, az egészségügyet és a vízügyet érintette, a kerekasztalbeszélgetések tematikáját is ezek adták. A program elején Magyar Péter néhány szót szólt az összegyűltekhez, úgy fogalmazott, hogy a TISZA még be nem jelentett országgyűlési képviselőjelöltje már most öt százalékkal vezet Cseresnyés Péterrel szemben. A 105 jelöltet a tervek szerint ősszel jelenti majd be a párt.
A rendezvényen felszólalt Tarr Zoltán, a TISZA alelnöke, EP-képviselő, aki úgy fogalmazott, választási győzelmük esetén a múltba küldenek egy saját népén is élősködő rendszert. A további felszólalók között volt Bódis Kriszta, a párt társadalompolitikai szakértője, Rost Andrea operaénekes, a Legyél a Változás Egyesület alelnöke, Bujdosó Andrea a TISZA fővárosi frakcióvezetője és Pósfai Gábor operatív igazgató is.
Magyar Péter délután négy óra után mondta el záróbeszédet, kezdésként úgy fogalmazott, Nagykanizsa régen az ország szíve volt, az országvesztés azonban a határ szélére sodorta és az Orbán-kormány alatt az ígéretek, de be nem váltott lehetőségek városává vált.. A pártelnök kiemelte, a jövő héttől újra körbeutazzák az országot és áprilisig ezt többször is megteszik. Ígérete szerint, ha a TISZA kormányra kerül, akkor hazahozzák az EU-s pénzeket, nekilátnak az egészségügy helyreállításának, csökkentik a gyógyszer-és élelmiszerárakat, valamint bevezetik a nyugdíjas SZÉP-kártyát. Egyúttal meghirdetett egy új magyar New Dealt, amelynek első pontja a lakhatási problémák megoldása lenne, míg a második pontban a vasutat tennék rendbe. Magyar Péter szót ejtett arról, hogy amennyiben kormányra kerülnek, akkor felfüggesztik a kilakoltatásokat és elindítanak egy országos családi energetikai programot.
A TISZA kongresszusról beszámolót láthatnak hétfői Híradónkban.
KÁLOVICS TIbor
(Fotó: Szalai Szilveszter- Kanizsa Médiaház)