A Felsőtemplomban különleges alkalom volt a szerdai szentségimádás

facebook megosztás

Különleges alkalom volt a szerdai szentségimádás a Felsőtemplomban. Pápaválasztási közös imára hívták ugyanis a híveket a Jézus Szíve Plébániába.

Történelmi pillanatok egyike, mikor új pápát választ a bíborosok testülete. Mi nem tudunk odamenni, ezért ide hirdettünk meg egy közös imádságot, egy szentségimádást – árulta el Pohnert Dávid, a Felsőtemplom káplánja. Nagykanizsán a Felsőtemplomban hétköznaponként bevett szokás a szentségimádás, azonban a szerdai egy kicsit más volt. A káplán úgy fogalmazott: Kicsit egységbe akarunk kerülni az egész egyházzal, az anyaszentegyházzal, - amelynek az egész szíve most Rómában dobog.

felsőtemplom

- Bízunk abban, hogy a mi imánk segít bekapcsolódni ebbe a nagy közösségbe, az egész anyaszentegyházba. A pápának a kiválasztása nem a hívek feladata. A papok, a püspökök választása nem a hívek feladata. Az mindig az Úristen szent lelkének vezetésével ellátott személyek feladata. Így mi őket támogatjuk, ezt szeretnénk erősíteni. Hogy ne olyan pápát válasszanak, ami nekünk kényünk-kedvünk szerint való, hanem aki minket valójában Krisztushoz vezet, és egy kicsit minket is az egységbe von - mondta el Pohnert Dávid.

V.A.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.