Nem jött be a trükk

facebook megosztás

Hónapokig követték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakemberei egy importőr gyanús pénzügyi manővereit, akciójukkal megakadályozták az államkassza több százmillió forintos megkárosítását.

A NAV adatelemzőinél tavaly nyáron megszólalt a vészcsengő, amikor egy cég, a semmiből felbukkanva, pár hét alatt csaknem egymilliárd forint értékű távol-keleti eredetű árut importált. Bár a társaság az áruk behozatalakor szabályosan megfizette a közterheket, a revizoroknak gyanús volt az adatok alapján, hogy a termékek további mozgásának nincs nyoma. Egy áfaellenőrzésnél be is igazolódott, hogy az importőr a termékeket a hazai boltokba azonnal továbbértékesítette, azonban ezután a mintegy 40 millió forint áfát nem vallotta be. A tartozás biztosítására munkatársaik a még meglevő készleteit zár alá vették.

A cég, hogy elterelje magáról a figyelmet, felpörgette a tempót: az ellenőrzést követő hónapban 700 millió forintnyi számlát állított ki, azonban az online adatokból egyértelműen kiderült, hogy ezek mögött nem lehet valós forgalom. A NAV-osok látták, újra be kell avatkozniuk. Ezért, amikor a cég korábbi 40 millió forintos tartozását rendezte 2024 decemberében, és képviselőjük megjelent, hogy elvigye a cserébe zárolt áruit, a NAV egy újabb ellenőrzésébe csöppent. Akkor szembesült vele, hogy hiába rendelte meg a fuvart, a 128,5 millió forint értékű árukészlet nem mozdul a raktárból, mivel ismét visszatartják, ráadásul, közben bankszámláikat is zárolták.

Az adatok alapján a fiktív számlázás bizonyított: az adókülönbözet, vagyis az az összeg, amivel az államkasszát megkárosították, meghaladja a 160 millió forintot. Tekintettel a szándékos, csalárd adóelkerülésre, az importáló cég 200 százalékos adóbírságra számíthat, vagyis további 320 millió forintot kell befizessen az államkasszába.

A NAV munkatársai a folyamatos adatelemzés alapján, budapesti és Zala vármegyei helyszínek között hangolták össze akcióikat, hogy biztosítani tudják az önként meg nem fizetett adóbevételt.

Ilyen típusú ellenőrzésekre és a szigorú szankciókra a továbbiakban számíthatnak a csalárd importáló, közvetett vámjogi képviselőt igénybe vevő, adóelkerülési céllal alapított gazdálkodók.

Forrás és kép: facebook.com/NAVprofil

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.