Hamarosan újra világos lehet a Tungsram előtti buszmegállóban

facebook megosztás

Néhány hónapon belül bevonhatják a városi közvilágítási hálózatba a Napraforgó téren található buszmegálló környékét. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az egykori lámpagyár előtti területet most is sokan használják, annak ellenére, hogy szinte teljesen kivilágítatlan.

A buszmegálló jelenleg a Tungsram felszámolásáért felelős személy kezében van, így az önkormányzat célja az, hogy a városi rendszerhez kapcsolják. Gábris Jácint, a körzet önkormányzati képviselője elmondta, Horváth Jácint polgármester már többször tárgyalt az ügyben és a dokumentációk elkészítése, valamint a műszaki tervezést követően elkezdődhet a munka. A területen LED-es világítótesteket kell cserélni a probléma megoldásához.

- Hat-nyolc lámpatestben gondolkodtunk, hogy itt a világítás megfelelően biztosítva legyen. Ezeken már javarészt olyan világítótestek vannak, amelyekről úgy gondoljuk, hogy problémamentesen csatlakoztathatóak a városi rendszerhez. Ahol nem, ott természetesen megoldjuk, azt gondolom, hiszen meg kell oldani. Aminek örülünk, hogy azok az észrevételek, amik a várakozóteret érintették, orvosolva lettek, hiszen volt olyan veszélyt okozó panel, amely leszakadófélben volt, azt eltávolították – mondta el Gábris Jácint, az ÉVE önkormányzati képviselője. 

Novemberben stábunk is forgatott a helyszínen. Az akkori állapotokhoz képest szintén változásnak számít, hogy a buszmegállóban felszereltek egy kisebb lámpát, így az utazóknak nem kell teljesen sötétben várniuk a járatokat. Gábris Jácint hozzátette, a város más szakaszain is folyamatosan nyomon követik a lámpák állapotát és több helyszínen is szükség lesz majd a világítótestek cseréjére.

- Én magam is tettem kettő ilyen bejelentést, ezeknek a cseréjét várjuk. Az egyik az gyakorlatilag ott az M7-es szakaszt követően, ahogy beérnénk a kastélyhoz, ott van egy kandeláber, ami nem világít. Illetve a Herkules utca és a Szálfa utca kereszteződési csomópontjánál ott is van egy, ami nem világít, annak a cseréjét is meg kell oldani – tudtuk meg Gábris Jácinttól. 

A Napraforgó téri terület a Tungsram csődeljárásig az egyik legforgalmasabb buszmegálló volt, amit ma is sokan vesznek igénybe. A menetrend szerint sötétedés után még négy járat érinti a leállót.

K.T.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.