Hat új horgászhely várja asztalokkal, padokkal a pecásokat az előtározónál
Elkészültek a pihenőhelyek a Csónakázó-tó előtározójánál. Így már az új horgászhelyek mellé telepített padok és asztalok is várják a pecásokat. Emellett szintén új lépés, hogy már előfoglalás is lehetséges a kedvelt helyszínen.
Mint ismert, a Magyar Országos Horgász Szövetség 2021-ben vette át a Csónakázó-tónál a halgazdálkodási tevékenységet. Az előtározó tavat akkor nagyon rossz kondícióban kaptuk meg, nem volt kellően hasznosítva, így nem is volt a horgászok fókuszában sem – emlékeztetett Szépligeti Ferenc, a MOHOSZ halőre.
- 2021-től folyamatosan azon dolgozott a halőri szolgálat, hogy ez a tó a régi pompájában tudjon tündökölni. Ennek több állomása is volt, több mozzanat valósult meg, amíg a mai állapothoz eljutottunk. De a mostani változás, amit a horgászok észrevehetnek, hogy a horgászhelyeken padokat és asztalokat telepítettünk. Ennek oka, hogy az előtározó megközelítése sokkal nehezebb, mint az első tóé – fogalmazott Szépligeti Ferenc.
Mindez annak érdekében történt, hogy a horgászok dolgát megkönnyítsék, összesen hat olyan állás lett kialakítva az elmúlt hónapokban – és asztalokkal, padokkal ellátva az elmúlt hétvégén, amit a csendes, háborítatlan környezetben lehet igénybe venni. Szépligeti Ferenc rámutatott: a tavat gyalogosan, biciklivel is nagyon sokan megkerülik, számukra is hasznosak a kiépített pihenőhelyek. A horgászok számára viszont – igény esetén – helyfoglalásos rendszer is igénybe vehető.
- Január elsejétől itt az előtározó tavon ez a hat darab kialakított horgászhely előfoglalható. Nem kötelező, tehát nem szükséges. A területi jeggyel rendelkező horgászok továbbra is használhatják, mint eddig. De egy új szolgáltatásként, lehetőségként ezeket a horgászhelyeket a foglalási időpont előtt 24 órával a halőri szolgálatnál jelentve elő lehet foglalni – tudtuk meg a halőrtől.
Az előre lefoglalt horgászhelyek minden esetben ki lesznek táblázva – ez más tavakon már bevált gyakorlatként működik – tette hozzá Szépligeti Ferenc. A pihenőhelyek kialakításáról, használatukról részletesebben lesz szó hétfői Dombvidék című magazinunkban.
V.A.
(Képek: Kanizsa Médiaház)