A hét zárásaként Várnai László esperes-plébános hirdetett igét a Piarista-kápolnában

facebook megosztás

Szombat este véget ért az ökumenikus imahét. A programot az 1960-as évektől kezdve tartják meg városunkban, amikor egy héten keresztül az egyházak képviselői egymás templomában tartanak miséket. Az utolsó napon Várnai László, a Jézus Szíve Plébánia esperes-plébánosa hirdetett igét a Piarista-kápolnában.

A hit kérdése áll az ökumenikus imahét programjának kérdésében, hiszünk-e Jézus Krisztusban, a feltámadottban – fogalmazott igehirdetésében Várnai László, a Felsőtemplom esperes-plébánosa. Mint mondta: a kételkedés hozzá tartozik az ember életéhez, Isten megengedi nekünk is, hogy időről időre kérdéseket tegyünk fel neki, főleg amikor nehézségekkel, szenvedésekkel vagy a halállal találkozunk.

 

ima

- Időnként, ha kétségek is támadnak bennünk, ezek igazán abban segítenek, hogy újra meg újra megfogalmazzuk hitünket, és így megerősödjünk abban, amit vallunk, hogy azt valóban hitelesen tudjuk elmondani. Jézus a legfontosabbra hívja fel tanítványainak figyelmét. Arra, hogy az övé a nagy, a mindenek feletti hatalom. Teljhatalma van, amit atyjától kapott. De ez a teljhatalom a szeretet érdekében, a Szentháromság világában valósul meg, idegen a földi hatalomgyakorlástól és országát nem erőszakkal akarja terjeszteni tanítványai által, hanem szelídséggel, szeretettel, minden ember számára felkínálja az üdvösség, az örök élet lehetőségét – mondta el Várnai László.

V.A.

(Kép: Kanizsa Médiaház)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.