Több mint kétszáz tonna élelmiszer gyűlt össze az Adni öröm! akcióban

facebook megosztás

Az idén 223 tonna élelmiszer gyűlt össze, így több mint 26 ezer nehéz sorsú ember kaphat karácsonyra csomagot az "Adni öröm!" akciónak köszönhetően - tájékoztatta a szervező SPAR Magyarország és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat csütörtökön az MTI-t.

Maczelka Márkot, a cég kommunikációs vezetőjét idézve közleményükben azt írták, ebben az évben 223 tonna tartós élelmiszert ajánlottak fel a SPAR-üzletek vásárlói. Ezen felül az adománykártyákból befolyt csaknem 5,5 millió forintból és a SPAR által felajánlott további 5 millió forintból szintén élelmiszereket vásárol a szeretetszolgálat.

Romhányi Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője a közlemény szerint azt mondta, az akció napjai alatt az idén is emberek tízezrei döntöttek úgy, hogy segítenek szükséget szenvedő társaiknak.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 28. alkalommal hirdette meg a SPAR Magyarország kijelölt üzleteiben az "Adni öröm!" akciót. A karácsonyi gyűjtés a hónap első napján kezdődött adománykártyák értékesítésével, a hagyományos gyűjtés pedig december 12-17-én zajlott, több mint 150 áruházban - emlékeztettek, jelezve: akció eredményei a www.adniorom.hu honlapon is megtekinthetők.

A SPAR Magyarország és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat együttműködése 2025-ben is folytatódik: a tanévkezdés előtt tanszergyűjtés, karácsony előtt pedig élelmiszergyűjtés indul. Emellett a cég a szervezeten keresztül egész évben élelmiszeradományokkal segíti a rászoruló embereket - áll a közleményben.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.