Maradtak az élen az NB I-ben
Három fordulót követően is sakk NB I Charousek csoportjának élén áll a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai SK II egysége, miután az Esztergomi SC-vel szemben hazai környezetben, a Halis-könyvtárban könyvelhetett el sikert.
Így a két legmagasabb osztályban (a Szuperligában, valamint az NB I-ben) szereplő kanizsai sakk együttes közül osztályában mindkettő az első helyen áll, a vasárnapi játéknapon a kettes egység mérkőzött, az elhangzott információk alapján az Esztergomi SC a "modern-kori" dél-zalai sakktörténetben először látogatott Nagykanizsára. A házigazdák soraiból a nyolcas táblán mérkőző Sipos János (képünkön) kabalából fejfedővel ült asztalhoz, hogy győzelmi szériáját folytathassa. Ötnél járt, ezúttal a remi jött össze, tehát tulajdonképpen veretlenségét már 14 parti óta őrzi. Csapata pedig végül 7:5-re győzött mellyel maradt is a táblázat élén, a sakkozók pedig nem csupán saját, de éppen mindezekkel egy időben zajló FIDE vb-döntő párharcának lépéseit is elemezhették…
P.L.
(Fotó: Polgár László)