Farkas Ferencre emlékeztek

facebook megosztás

Névadójára emlékezett a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola szombat délelőtt. Az ünnepség koszorúzással kezdődött az intézmény épülete előtt, majd kulturális műsorral folytatódott a Pásztor Irma Teremben. Végül a zeneszerzőt ábrázoló festmény átadása következett, Korcsmáros András adományozó jóvoltából. 

Sokéves hagyománynak számít már az iskolában a neves zeneszerző emléke előtt való tisztelgés. Nagyon fontos ez mind a tanárok, mind a növendékek számára, hogy átörökítsük azt a szemléletet, azt az örökséget, amelyet Farkas Ferenctől kaptunk – hangsúlyozta Baráth Adrien, a zeneiskola igazgatója.

- Úgy szoktuk kezdeni, visszaemlékezve sok-sok évre, bizony volt, hogy -12 fokban mentünk el a Vörösmarty utcába, ahol Farkas Ferenc született. Sajnos ezt a házat lebontották, ezért itt az iskola Sugár úti épületénél koszorúzunk. Utána most feljöttünk a hangversenyterembe, hiszen ez nem csak egy Farkas Ferenc emléknap, hanem egy adományozási ünnepség is - árulta el Baráth Adrien.

zene

Az adományozás tárgya Varga Nándor Lajos Farkas Ferencről készült festménye volt, Korcsmáros András ügyvéd felajánlásából. Ő elmondta, hatalmas megtiszteltetés, hogy ilyen módon hozzájárulhatott a neves intézmény örökségéhez.

- Vásároltam én egy aukción egy portrét, ennek az volt a története, hogy pontosan nem tudtuk akkoriban még, hogy kit ábrázol a festmény, illetve azt sem tudtuk, hogy ki készítette az adott portrét. A Google Lens segítségével be tudtuk nagyjából azonosítani, hogy a portrén ki látható. Ezt követően egy kisebb kutatómunkát végeztem, felkerestem az intézmény igazgatóját, Baráth Adrient, aki készséggel állt a rendelkezésemre - mondta el Korcsmáros András ügyvéd. 

Az ünnepség részeként Baki Andrea és Markó Katalin zenés műsorát, valamint Nagy Szabina Farkas Ferencről szóló előadását is hallhatta a közönség. 

SZ.F.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.