Érdekes emberek, érdekes történetek 90. - A bölcsőtől Bethlen Gábor erdélyi fejedelemig

Már jártunk arra nyáridőben. Akkor más arcát mutatta a táj. Ha arra visz az útja az idegennek, a zarándoknak vagy a turistának, nem is sejti, hogy – a napi gondját feledve, – egy más időszférába lépdel át. Az országban egy párját ritkító látványnak lehet itt részese. A magyar történelem fából faragott kiemelkedő alakjai állítják meg a nézelődőt és késztetik elmélkedésre a szoborparkban. 

A napokban arra járva autónkat ott hagytuk a homokkomáromi faluvégen, és gyalogosan tettük meg a közel 1 kilométernyi utat Zala vármegye legjelentősebb kegyhelyéhez, a magyar alapítású férfi pálos szerzetesrend által 1250 körül épített templomhoz. Halvány ködfátylat lebbentett szemünk elé a tél, szürke felhők takarták el előlünk a napot. Szélcsendes időben tettük meg a nem mindennapi utat. Az alkotások Tislér Zoltán rendőr, kutyakiképző, fafaragó, a Csingahegyi Művész Műhely ötletgazdája és létrehozója nyári táborában készültek. Tislér Zoltánnal a fához való kötődéséről és a legújabb szobor terveiről beszélgettünk.

- A fa választása számomra nem véletlen – hangsúlyozza. – Azért nem véletlen, mert ácsmester édesapámtól örököltem a fa és az állatok szeretetét a lovakon kívül, de lovakat öcsém tartott a családunkban. A lovon kívül mindenféle állatom volt. A fafaragás iránti szenvedélyemet Fruzsina lányom születése indította el ’95-ben. Bölcsőt akartam neki faragni, ami nem is olyan kis feladat. S mivel Letenyén dolgoztam, Bedi László és Boa Endre népi iparművészeknél kezdtem el tanulni. A bölcső elkészült, és én ott ragadtam. Közben Csávás Csaba fafaragóművész barátommal sok helyre, illetve külföldre is eljártunk dolgozni. A letenyei fafaragó műhellyel hosszú éveken át elutaztunk Máriabisztricára, a legnagyobb horvátországi búcsújáró helyre, és ott láttam meg a stációkat, a faragásokat. Amikor hazaérkeztem a szűkebb pátriámba, Homokkomáromba és környékére, akkor tudatosodott bennem egy éjszaka a szoborpark gondolata. Édes Istenem! – gondoltam magamban, a Jóisten is szoborparknak teremtette ezt a helyet. Ennél szebb hely nincs is, hiszen amíg fölérek a templomhoz, végigmegyek a magyar történelem sorsfordító nagyjai előtt, és nem csak azért állok meg, mert meredek az út és kimelegszek. 18 éve határoztuk el a barátaimmal, hogy egy Magyarországon egyedülálló szoborcsoportot hozunk létre itt.

Ha a gyalogutat választjuk, akkor az Emese álmát ábrázoló magyar eredetmonda kapuján át léphetünk be a szoborsorhoz 

Amikor megfogalmazódott bennem az Emese álma, azon töprengtem, hogyan lehetne megfaragni, hiszen nincsen hozzá fa. Szerencsére éppen akkor hallottam, hogy a templomtól 500 méterre a vihar kiborított egy érdekes akácfát. És mit ad a Jóisten vagy a sors, hogy pont azt a tökéletes fát találtam meg, amit kerestem Emese álmához. Ez egy olyan fa volt, amikor hosszában elvágtam és összeillesztettem, egy kapu lett belőle. Megkérdeztem Szűcs Imre atyától, hogy mit írjunk rá, erre ő egy pont ideillő, az esztergomi bazilika falán olvasható – Őseink hite, a jövő reménye – feliratot javasolta. 

A csodálatos helyen, ahogy csavarodik az út fölfelé a templomhoz, 10-12 méterenként állnak a szobraink. Ezek függetlenek a vallástól. Emese álma az Árpád-házi királyokkal folytatódik, s hogy ki legyen a következő, azt mindig megvitatjuk az ismerősökkel. Azt is kérték, hogy a nők se maradjanak ki. Látható szobor az Árpád-házi királylányokról és Kanizsai Dorottyáról is. 

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem zárja a sort, ő a tizennyolcadik és még 8 alkotás számára van hely. A szoborparkot a szegények szemészorvosának, Batthyány Strattmann László szobrával szeretném lezárni ha megérjük, hiszen az egész homokkomáromi hegykörnyék Batthyány hitbizományi birtok volt. Rajtuk kívül lesz még egy nőt ábrázoló alkotásunk – jegyezte meg Tislér Zoltán. – Egyértelmű, hogy a Zrínyi családból, de a szigetvári hőst, Zrínyi Miklóst és Rákóczi Ferencet sem lehet kihagynunk. Thúry György kanizsai várkapitánynak is szeretnénk szobrot állítani, és ha majd a Jóisten ad egy elágazós fát, szembefordítanám Kossuth Lajost és Görgei Artúrt. Azt hiszem, Görgei személyének a megítélése is érdekes módon szerepel a történelemben. A legnagyobb bűne az volt, hogy 30 ezer embert nem hagyott az oroszoknak lemészárolni és nem a császárnak adta meg magát, hanem az oroszoknak. Mindenféleképpen a kiegyezésben, Deák Ferenc személyében is gondolkodunk. Egy picit hazahúz az ember a szíve – teszi hozzá az alkotó. A baráti közösség által készült alkotásokat átadták a 180 lakosú falu önkormányzatának.

Teljesen baráti társaság szervezi a csingahegyi napokat – térünk át más témára, a népi mesterségek megőrzését felvállaló nyári tábor programjaira. – Sajnos nagyon ritkulunk, az eredeti csapatból sokan már „máshol” dolgoznak és utánpótlás sincs, pedig én mindig vetek, vetek, vetek. Most is pályaorientációs napokra járunk Csávás Csaba barátommal az iskolákba és próbálunk tenni valamit. Mi már csak egy öreg bányászlámpa vagyunk, kinek a fénye arra elég, hogy bevilágítson oda, ahol szükség van rá. Úgy látom, hogy a kézműves szakmák, akár a szegény Pintér Feri barátom bőrös szakmája, vagy pedig Sarkadi Tóni bácsi mérhetetlen lexikális tudása és grafikai készsége nem pótlódik. Jó hírként azonban elmondhatom, amióta működik a tábor, hárman is képzőművészeti főiskolán végeztek, diplomáztak. Egy-két fiatal számára a fokos, a késkészítés még vonzó, de semmi biztatót nem látok. Ettől függetlenül a gyerekek előtt a ház nyitott, az ajtók nyitva vannak. Áldozunk a kulináris élvezeteknek is a táborban, nemcsak a szellemet tápláljuk, hanem a testet is. 

Sütőipari szakközépiskolába végeztem 1988-ban és szép kemencém van a hegyen. A tábort a saját birtokomon tartom, minden magánkézben van, mindenkitől függetlenek vagyunk. Nagyon sokan, prominens vezetők föltették a kérdést: És Zolikám, honnan van erre pénz? – Hát, mondom, ugyanúgy, mint a szentírásban, mindig van kettő halunk meg öt kenyerünk, és valahogy ez működik, hiszen 18 éve itt vagyunk. Minden nap más süt, főz, mindig ami van, abból. Idén is 16 kg lisztet sütöttünk el. Margitunk, Csendesné Dolinay Margit pékmester nagyon ügyes, és mindig velünk tart. Idén nem tudott itt lenni, de jött helyette az unokája és a fiam, Zoli. Olyan fiús kürtőskalácsot sütöttek, de az utolsó szemig elfogyott. 

Eddig a fa, a bőr, a fém és ezeknek a díszítése volt az alkotói napok állandó alapja, de ebből nem maradt már másunk, mint a fa meg a fém. A táborunk fent van a hegy tetején, a Felső-Csingán. Saját örömünkre vagyunk itt, szeretjük magunkat jól érezni. És az alkotás, legyen az kürtőskalács, langalló vagy tepsis sült malac, az mindig akkor lesz tökéletes, ha saját örömre készül. És az is fontos, hogy ezt az örömöt meg tudom osztani. Mindig megkérdezik tőlem azt is, hogy hogyan csinálom. Igen, én gazdag ember vagyok – válaszolom, mert nekem nagyon sok barátom van. 

A népi mesterségek sorában falvédő- és szőtteskiállítással, valamint babagyűjtemény-bemutatóval is vártuk az érdeklődőket. A kíváncsiság megvan a táborunk iránt. A kisgyerekeket egészen 10-12 éves korukig vissza lehet csalogatni, le tudják tenni a a kezükből a telefont. Rácsodálkoznak ezekre a dolgokra, amit itt látnak, de egy bizonyos kor után elveszítjük őket, beszippantja őket a műanyag világ. Valószínűleg azt hiszik mint a játékban, hogy van 8 életem, és azt hiszik, minek ide már a kéz, a kézi munka, hisz van mesterséges intelligencia, ami megold mindent. 

A szobrokat nem engedjük leromlani, a karbantartást nem adom ki a kezemből. A tábor ideje alatt mindig odavetődik valaki a barátok, ismerősök közül és idejében meg tudjuk azt is oldani. 

A művészet nem kocsma, nem is egy arisztokratikus klub, hanem egy Isten által adott szent adomány

Egy jó barátom, az Erdélyből áttelepült Sarkadi Antal bátyám egy festett ládájára ráírta a jelmondatát: A gyorsan folyó időmet nem mulattam hiába, és alatta volt a gyerekei neve. Tényleg így van, ezt a kis időnket, ami még vissza van, ne múlassuk hiába, próbáljuk értékkel megtölteni. A művészet nem kocsma, nem is egy arisztokratikus klub, hanem egy Isten által adott szent adomány. Szerencsére jó emberekkel vetett össze engemet a sors, itt tényleg a gyümölcsfa szemzéstől az őshonos szőlő vagy a gyümölcsfa gondozásától kezdve, a tartósításig minden szóba kerül. 

A gondról gondoskodik az élet, mi pedig gondozzuk a venyigéket. Nem is várunk el semmit, nem is kérünk senkitől semmit. Nem hirdetjük magunkat, a tábort, utólag adunk magunkról hírt, hiszen ez nem kipakoló vásár, hanem szájról szájra terjed a híre. Küszködünk, vannak eredmények, szép alkotások. 

Tislér Zoltán az igaz bírálatot a gyerekektől kapja. A megmaradt diribdarab fákból és kövekből elkezdett állatfigurákat faragni és kirakta őket a ház elé a kertbe. Az igazi bíráló az – magyarázza, akit odatolnak a kocsiban, belekapaszkodik a kerítésbe, fölhúzza magát, van már 3-5 éves, és azt mondja anyukájának: Nézd anyu, mi van itt! Látod, az egy császárpingvin, az meg egy szurikáta. Hát kell ennél nagyobb díj? Nem kell. Alkotó, egyszerű parasztgazdák vagyunk és igyekszünk a lehetőségekből minél többet kihozni. 

A temetőben szerzett tapasztalatai alapján, látva a sírokon a rengeteg kínai művirágot, elhatározta, hogy jövőre elkezdi gyűjteni a régi krizantém- és dáliatöveket, és elülteti a kertben, hogy megmaradjanak az utókornak. 

Abbahagyjuk a beszélgetést a fafaragóval. Már csak néhányat kell aludni és itt a karácsony. A házuk előtt várakozó, fából faragott tavasztündérek magukban hordozzák a tavasz, az örök megújulás ígéretét. 

BAKONYI Erzsébet

(Megjelent a Kanizsa Újság 2024. december 18-ai számában)