A Köszönet napjának részleteiről sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők

facebook megosztás

Közeleg a Köszönet napja. A Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület immár 18 éve szervezi meg azt az ünnepélyes eseményt, amelyen a szektor által jelölt civileket részesítik elismerésben, összesen hat kategóriában.

Az év civil embere, fiatalja, önkéntese, közössége, szponzora és mecénása. Ez az a hat kategória, amelyben bárki leadhatta jelölését, az esemény szervezői ez alapján választották ki idén is az arra érdemes díjazottakat.

- A döntéshozatal meglepően simán ment. Bár nagyon sok jelölés érkezett be, mondhatni évről évre egyre nagyobb számban jönnek be a jelölések, ami azt jelenti, egyre nagyobb értéket képvisel a városban ez a cím. Mégis valahogy azt mondhatnánk, szinte könnyű dolgunk volt. Valahol egyértelmű volt, kik lesznek díjazva – árulta el Szollár-Nikolics Zsanna, a Kanizsai Fiatalok Közössége vezetője. 

civil

Az elmúlt 18 évben kinőtte magát a rendezvény, hiszen ma már nem csupán nagykanizsai személyek, illetve szervezetek vannak versenyben a kategóriákban, hanem régiós szinten is érkeznek az ajánlások.

- Amikor 2007-ben legelőször megrendeztük, akkor még 365 civil szervezet volt Kanizsán, és nem akartuk, hogy inflálódjon a díj azáltal, hogy valaki kétszer kapja meg. Próbáltunk kilépni Nagykanizsa területéről, úgy is mondhatnám, egész Dél-Zala területéről fogadunk be jelöléseket, ajánlásokat. És van úgy, hogy bizony nem nagykanizsai kapja meg a díjat, hanem egy vidéki vagy egy másik településnek egy kiemelkedő civil személyiségét díjazzuk ezen a rendezvényünkön – tudtuk meg Budavölgyi Kálmántól, a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület ügyvezetőjétől. 

Az idei Köszönet napját – társadalmi felelősségvállalási konferenciával egybekötve december 11-én tartják a Halis István Városi Könyvtárban. A sajtótájékoztatón elhangzott, a szokásoktól eltérően ebben az esztendőben hét díjat adnak át, az év civil önkéntese kategóriában ugyanis két személy részesül elismerésben.

V.A.

(Kép: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.