Újabb győztes rangadón vannak túl a férfi kézisek
Rendkívül izgalmas mérkőzésen, a hajrát jobban bírva 35-32-re győzött a Hőgyész ellen a Nagykanizsa férfi kézilabdacsapata. Csalló Ádám együttese öt forduló után hibátlan teljesítménnyel vezeti az NB II-es bajnokság E-csoportját.
A hőgyésziek az előző két szezonban az egyik legkomolyabb ellenfélnek számítottak a Kanizsa számára és bár a mostani bajnokságot nem kezdték jól, nem lehetett könnyű mérkőzést várni ma sem. Ezt a hazaiak rögtön az első percekben is igazolták, hiszen három perc alatt 4-1-es vezetésre tettek szert, Csalló Ádám pedig hiába kért időt, hamarosan 9-4-et is mutatott az eredményjelző. A jelenlegi szezonban jellemző volt, hogy a Nagykanizsa tíz-tizenöt perc után veszi át először a vezetést, most erre a momentumra tizennyolc percet kellett várni, amikor Bazsó Péter módosította 10-11-re az eredményt. Utóbb kiderült, ez volt az egyetlen alkalom, amikor a vendégek jobban álltak az első 30 percben, mivel a játékrész hajrája a Hőgyészé volt és 18-15-ös előnnyel mehettek szünetre a hazaiak.
A gólokkal a második félidőben sem spóroltak a csapatok, 19-17-et követően Szabó Gergely, Kovacsics Ferenc és Bazsó is bevette a kaput, így az előny megint a vendégeknél volt. Ez a hármas sorozat kulcsfontosságú volt, mert innentől mindig a kanizsaiak kerültek előnybe, amire a hazaiaknak kellett reagálniuk és tapadtak is ellenfelükre. Jellemző, hogy a Nagykanizsa a 38. percben vette át a vezetést, és innentől húsz percig nem volt olyan pillanat, hogy egy csapat kettővel jobban álljon ellenfelénél. 32-32-vel fordultak az utolsó három percre a gárdák, ekkor Varga Martin betalált, a hőgyészi lehetőség kimaradt, Csordás Marcell viszont nem hibázott a túloldalon. A kegyelemdöfést végül Hári Kristóf adta meg a derekasan küzdő ellenfélnek, négy másodperccel a vége előtt, kialakítva a végeredményt.
A Nagykanizsa két legjobb góllövője Csordás Marcell és Bazsó Péter voltak hét, illetve hat góllal. A PVSE visszalépése miatt minden csapat két fordulót szabadnaposként tölt az alapszakaszban és a Csalló-csapat a következő játéknapon nem fog pályára lépni. A tabellát a maximális 10 ponttal vezető gárdát november 16-án láthatjuk legközelebb játszani, akkor az MK Pelikán Siklós látogat a Tungsram-csarnokba. Azt a meccset a Kanizsa Médiaház Youtube-csatornáján élőben közvetítjük.
Hőgyészi SC-Nagykanizsa 32-35 (13-10)
Hőgyész, Tolna Vármegyei SZC Vályi Péter Szakképző Iskolája és Kollégiuma, 125 néző
Vezette: Kovács I. és Simó
Nagykanizsa: Stavry és Kovács A. (kapusok) - Sass, Kovacsics (3),Bazsó (6), Bognár P., Kollár (4), Péter, Hári (4), Csordás (7), Szabó G. (5), Füstös A. (2), Varga M. (2), Füstös G. (1), Balogh P. (1)
KÁLOVICS Tibor
(Borítókép: Kanizsa TV-archív)