Jogköri elvonások? A polgármester ellen szavazott a testület Zalakaroson

facebook megosztás

Ez a döntés elég mélyen érintett – fogalmazott Czirákiné Pakulár Judit, Zalakaros polgármestere, miután a fürdőváros képviselő-testülete úgy módosította az SZMSZ-ét, hogy három helyi szervezetnél sem a polgármester, hanem Czimondor Nándor képviseli a település vezetését. Az alpolgármester szerint hosszas egyeztetések után, de a mostani testület is képes lesz közös döntésekre. 

Nem érte váratlanul a testület lépése Czirákiné Pakulár Juditot, hiszen már az alakuló ülés előtt jelezték számára, hogy a Zalakarosi Turisztikai Egyesületnél, a helyi közösségi ház és könyvtárnál, valamint a fürdőnél sem képviselheti a választóit. Ahogy Czirákiné fogalmazott, ez elgondolkodtatta, az pedig különösen fájó pont számára, hogy mind a hat képviselő megszavazta ezt a módosítást. 

– Most is látszott, hogy 6 igen szavazattal került ez elfogadásra, tehát a polgármester véleményével szembe helyezkedve hozták meg ezt a döntést, s az előzetes egyeztetéseket is így folytatták le. Az, hogy én mit szeretnék, hogy nekem milyen elképzeléseim lennének a közös munkáról, az vajmi kevésbé esett latba. Nekem ez volt az egyik legnagyobb fájdalmam ebben a dologban – mondta Czirákiné Pakulár Judit, Zalakaros polgármestere.

kgy

Hivatalosan 2 független jelölt, valamint 4 fideszes képviselő került be az új karosi testületbe. Az első soros ülésen Vlasicsné Dörgönye Márta és Czimondor Nándor is cáfolta azt, hogy ezzel a lépéssel jogköröket vennének el a polgármestertől. Az alpolgármester megköszönte a lehetőséget, valamint megjegyezte: ő a szóvivője lesz a testületnek, amelynek oszlopos tagja a polgármester. 

– Nem kompromisszumok mentén kell dönteni, lesznek feladatok. A korábbi időszakban is úgy volt, hogy voltak bizonyos történeteink, amikben nem volt erős egyetértés. Ugyanakkor hosszas egyeztetések után, még a legnehezebb kérdéseken is túl tudtunk jutni, s nagyon gyakran egyhangú, egyöntetű szavazás alapján. Én ebben bízom, egy nagyon a város érdekeit képviselő képviselő-testületünk lesz, élén a polgármesterünkkel – tudtuk meg Czimondor Nándortól, Zalakaros alpolgármesterétől. 

A többi napirendnél valóban volt konszenzus, hiszen mind ellenszavazat nélkül ment át. Döntöttek arról, hogy ajánlatot kérnek a MenDan melletti parkoló kialakítására, egy járdaszakasz megvilágításának kivitelezését áttették 2025-re, annak költségei miatt, valamint elfogadták a karácsonyi fények büdzséjét és azok átvizsgálását. 

M-B.GY.

(Kép: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.