Egyre több palackot váltanak vissza – A kanizsaiak szerint jól működik a rendszer

facebook megosztás

A kezdeti 2 millióról, több mint 6 millióra nőtt a naponta visszaváltott palackok száma Magyarországon. A megkérdezett kanizsaiak többsége rendszeresen használja az automatákat, mondván, ha ki kell fizetni az 50 forintot, elvárható, hogy vissza is kapják.

Július elsején indult az új visszaváltási mód Magyarországon, amit a megkérdezett kanizsaiak már akkor is jó ötletnek tartottak. A statisztika országos szinten ugyancsak a rendszer sikerét mutatja, hiszen mostanra csaknem a háromszorosára nőtt az automatákba naponta bedobott palackok száma, azonban olyanok is vannak, akik nem viszik vissza azokat és a szemetesbe dobják. Onnan összegyűjteni azonban már szabálysértésnek számít, azért akár 65 ezer forintos bírságot is kiszabhatnak. A stábunknak nyilatkozó helyiek ellenben úgy látják, a többség rendszeresen visszaváltja az üvegeket.

– Ha 50 forintot ki kell érte fizetnem, akkor igen. Márpedig ki kell – tudtuk meg Pásztiné Gyurkó Borbálától. 

Vannak, akik arra panaszkodnak, hogy nem mindig működnek megfelelően az automaták, azonban Kelemen Pálné nem tapasztalt ilyesmit, de ő is hallott már negatív véleményt.

pet

– Miután rossz tapasztalatom nincs, nem tudok róla rosszat mondani. Nekem eddig mindig sikerült visszaváltani, amit odavittem, mindig le tudtam vásárolni is, tehát nem tudok semmi rosszat mondani róla – mondta el Kelemen Pálné. 

Dümmert István is jó ötletnek tartja a rendszert. Ő egy áruházban dolgozik, ahol van lehetőség a visszaváltásra, így rossz tapasztalatait is megfogalmazta. Kiemelte, sokan nem figyelnek oda, hogy melyik palackot lehet az automatába dobni, amiatt pedig az meg is hibásodhat.

– Sokan hozzák vissza, rengetegen. Jó ötlet. Nem dobálják el, csak az, hogy a sok szemetet odahordják, ami már régebbi üveg volt, azt is összeszedik – árulta el Dümmert István.

Az automaták számát a közeljövőben tovább bővítheti a MOHU, amiről a Pénzcentrum számolt be. Mint írták, a későbbiekben a MOL benzinkutakon helyeznének ki újabb berendezéseket, annak szükségességéről azonban egy igényfelmérést követően születhet döntés.

T.CS.

(Kép: Kanizsa Médiaház)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.